Levéltári Közlemények, 17. (1939)

Levéltári Közlemények, 17. (1939) - KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Miklós Ödön: A magyar gályarablelkészek levéltára / 277–279. o.

s KISEBB KÖZLEMÉNYEK. A magyar gályarablelkészek levéltára. Bizonyára nem sok olyan belpolitikai eseménye volt a magyar történetnek, mely nemzetközi viszonylatban akkora feltűnést keltett volna a maga idején, mint az I. Lipót korában a nápolyi gályákra küldött protestáns lelkipásztorok ügye. A gályarabságra vitel, a megszabadítás •és a lelkészek további sorsa minden arra fordított munka ellenére nincs ma még kielégítően feltárva.

1 Az ítéletet meghozó pozsonyi rendkívüli törvényszék az akkori magyar királyság területéről — a végvidékeket is beleértve — az összes protestáns lelkészeket maga elé idéztette felségárulás címén. Az átlátszó célzat miatt a megidézetteknek nagyrésze nem jelent meg. A lefolytatott tárgyalás és ítélkezés nagy külföldi visszhangot keltett, az európai közvélemény szélesebb mérvben tulajdonképpen csak ettől kezdve vett tudomást a magyar királyság protestánsairól. A nyugateurópai diplomácia protestáns része ezután több mint száz évig egyhuzamban kísérte állandó figyelemmel sorsuk alakulását, ami nemcsak a magyaror1 Jellemző a helyzetre az a híradás, amit a Neue Züricher Zeitung egyik tavalyi számában közölt cikk alapján nálunk is átvettek. (Pesti Napló, 1938, ápr. 20.). Eszerint a gályarablelkészek nem a holland kormány utasítása nyomán eljáró De Ruyter tengernagy közbenjárására szabadultak volna ki, hanem 3600 aranyon váltattak meg. Ezt a pénzt aztán a svájciak adták volna össze. Amiből csak annyi az igazság, hogy előzetesen csakugyan voltak ilyen tervek, sőt kísérletek is, de eredményre nem vezettek. Viszont, amint alább idézendő munkámban kimutattam, De Ruyternek gályarabjaink kiadására irányuló kérelmét a spanyolok személyes előzékenységből teljesítették minden fenntartás nélkül. Az akkori helyzetben, amikor Spanyolországnak éppen Hollandia volt a legerősebb tengeri támasza háborújában, nem is történhetett Volna ez másként, hiszen De Ruyter néhány nap múlva maga is elesett. A feltűnő hír közlője tehát a legjobb esetben alaposan félreértette forrásait, akár már a zürichi cikkíró, akár magyar kartársa.