Levéltári Közlemények, 17. (1939)

Levéltári Közlemények, 17. (1939) - ÉRTEKEZÉSEK - Jánossy Dénes: Levéltár és légvédelem / 19–26. o.

LEVÉLTÁR ÉS LÉGVÉDELEM 23 hogy a legújabb korhoz való közeledésünk arányában emelkedik azon valószínűségi hányados, mely e levéltárakban őrzött fogalmazványokról készült kiadványok fennmaradására vonatkozik. T. í. különösen a XVIII. század második felétől kezdve már alsófokú hatóságaink is — jelesül a belügyi igazgatás és igazságszolgáltatás terén — jelentős mennyiségű iratanyagot őriztek meg. Tehát az unikum fogalmának szempontjából e korabeli központi hatóságaink levéltárainak jellegét általában úgy határozhatjuk meg, ha a legújabb korhoz való közeledés arányában az iratok korábbi abszolút unikum értékhatárának a viszonylagos határ felé való növekvő elhajlására mutatunk rá. Az unikum fogalmának ezen meghatározásánál különben figyelemmel kell lennünk arra is, hogy közhatósági levéltáraink segédkönyvei a XVIII, századtól kezdve túlnyomórészt megmaradtak és szükséghez képest — habár csak a bejegyzések regesztáinak szűkreszabott szövegében is — de mégis csak összefüggő áttekintést nyújtanak a kormányszervek működéséről. Ennélfogva tehát legalább is az összes segédkönyvek biztonságba helyezése volna olyan jelentős intézkedés, mely nagyban előrevinné e levéltárak védelmének nehezen megoldható problémáját. Az előbb elmondottak következtetéseit összefoglalván, arra a kérdésre tehát, hogy mit kellene levéltárainkban elsősorban menteni, illetve biztonságba helyezni, ha az egész levéltár anyagának védelméről nem gondoskodhatunk, véleményünket a következőkben fejezhetjük ki: Ha az unikum fogalomelemzésének előbbi, korszakonkénti eredményeiből indulunk ki, mindenekelőtt a késő-középkori, általában feltétlenül unikumnak minősíthető okleveleinket kell védelmi szempontból felemlítenünk, miután azok biztonságáról — tekintettel igen nagy számukra —• fényképezés útján ezidőszerint még nem gondoskodhatunk. Ezzel szemben viszont Árpád- és Anjou-kori okleveleinket az oklevélkíadványok, hiteleshelyi átíratok, illetve fényképzés útján a védelem szempontjából úgyszólván biztosítottaknak lehet tekintenünk. Mindamellett e megállapításunk távolról sem jelenti azt, mintha ezeknek elsősorban való biztonságba helyezéséről nem kellene gondoskodnunk, bár ez utóbbiakat a védelem szempontjából csak a viszonylagos unikumok közé osztályoztuk. Hogy az unikumok szerint való osztályozás sorrendjében ezúttal feltétlenül kivételt kell tennünk, annak igen súlyos okai vannak. Mindenekelőtt figyelemmel kell len-