Levéltári Közlemények, 17. (1939)

Levéltári Közlemények, 17. (1939) - ÉRTEKEZÉSEK - Szabó István: A levéltár válsága / 7–18. o.

14 SZABÓ ISTVÁN ez elvi különbségek eredetében félreértések is szerepet játszanak. Az a levéltárnok ugyanis, akinek nem kell a levéltárban modern anyagot nagy tömegben kezelnie, nem érezvén a nyomasztó veszedelmet, jobban idegenkedik a selejtezés gondolatától s a selejtezést a keze alatt fekvő régi anyaghoz méri. Ahol azonban a levéltárnoknak a modern közhatalmi szervezet egész irattermésére ki kell gondját terjesztenie, ott fel kell merülnie a kételynek, hogy ez irattömeg érintetlen fenntartása nem válik-e *igen hamar lehetetlenné. De ez aggodalmon túl nyilvánvalóan alátámasztható az a meggyőződés is, hogy ez anyagnak teljes egészében való fenntartására nincs is szükség, hiszen benne az olyan iratok, melyek ma már az élet egészen jelentéktelen és értéktelen mozzanataival foglalkoznak, igen nagy részt foglalnak le. Ezek időtlen megtartását sem az igazgatás gyakorlati, sem a történelem tudományos érdeke nem követeli meg. Fokozottabb mértékben áll ez az alsóbb szervek anyagára s főleg centrális szervezetű országban, ahol tehát az alsóbb szervektől a jelentősebb ügyek a központi szervekhez futnak fel. Az ügykezelés kiterjedésével és az aktacsomók rohamos gyarapodásával szemben a levéltár egyedül a selejtezésben talál védelmet s ezért előre lehet látni, hogy a levéltárak munkaterében a jövőben mind nagyobb szerephez fog jutni. Tekintettel arra, hogy a kitermelődő új anyag is egykor kizárólag történeti értékkel fog csak bírni, bizonnyal az lenne az eszményi állapot, ha minden selejtezést levéltárnokok végeznének. A levéltárban fekvő anyagon kívül tehát azt az anyagot is levéltárnoknak kellene selejtezni, ami még a különböző regísztratúrákban időzik, de végleges helyét valamely közlevéltári őrző helyen fogja megtalálni s a kézenfekvő az lenne, hogy a selejtezést annak a levéltári intézménynek a tisztviselői végezzék, amely rendeltetve lesz az anyag átvételére. Nyilvánvaló, hogy a levéltárak mai viszonyaik szerint ezt a munkát nem tudják vállalni s ezért meg kell elégedni azzal, ha a külső selejtezések végrehajtására valamely formában befolyást nyernek. E téren az egyes államokban már jelentékeny lépések történtek s az 1911. október 2-án s 1933. augusztus 31-én kibocsátott olasz levéltári rendeletek a különböző eredetű iratanyag selejtezési eljárásának egész rendszerét építették ki. A levéltárak szerepe ez eljárásban a valóságos közvetlen irányítástól a selejtező szerv által készített terv formális felülvizsgálásáig