Levéltári Közlemények, 17. (1939)
Levéltári Közlemények, 17. (1939) - ÉRTEKEZÉSEK - Sinkovics István: A magyar kamara selejtezéseinek története / 84–129. o.
A MAGYAR KAMARA SELEJTEZÉSEINEK TÖRTÉNETE 127 ségek. Az ügyosztály 1790 és 1800 között elért évi átlagos ügyforgalmához mérve, az 1801—1847. esztendők 32%-os emelkedést jelentenek. A 47 év alatt termelt irattömeg tárolására selejtezetlen formájában tehát nem 12 1 / 3 , hanem több, mint 92 folyóméter volna szükséges. Az iratanyag terjedelme e szerint szintén azt mutatja, hogy a selejtezéskor az 1801 és 1847 között keletkezett iratoknak 87%-a semmisült meg. Még nagyobb pusztulásról beszél az a két iratcsomó, amely az átlagban évi 500 aktát intéző nyugdíjügyi departamentum 4 évtizedre terjedő iratanyagának a selejtezéskor megkímélt maradványa. De nemcsak az iratsorokban keletkezett üres foltok, nemcsak a lajstromkönyvekben keresztülhúzott iktatószámok nagy tömegei és eredeti terjedelmük r /e—Hr—Vio részére összezsugorodott iratkötegek mutatják a selejtezés munkájának hatalmas méreteit. Meglátszanak ezek abból is, hogy a kamarai levéltár 1861-től, amikor a felsőbb hatóság által jóváhagyott első selejtezési jegyzékek alapján a tényleges iratszétválasztás megkezdődött, a selejtezés befejezéséig, 1877-ig 4233 csomó iratot adott át selejtes papírként az e célra kijelölt hivataloknak. 90 Az eredeti irattermésnek jóformán csak töredéke lett levéltári anyag, a nagy többség papírmalomba került. Az irattári állagok megselejtezésének oka — mint láttuk — az irattárat és levéltárat egyaránt súlyosan érintő helyhiány volt. Bár a munkát előkészítő kamara és a feladatokat megoldó jogutódok gondoskodtak róla, hogy a selejtezés ne legyen határtalan íratpusztítás, hanem kímélje meg mindazokat az aktákat, amelyekre — az iratkötegeket átnéző tisztviselők ítélete szerint — az idő folyamán a hivatali ügymenetnek, vagy a történetírásnak még szüksége lehet, a ,,helynyerés" szempontja aránytalanná méretezte a „már czélszerűtlenné vált íratok" csoportját. Az olyan selejtezéssel, amely az iratanyagnak alig Vs részét tartotta meg, természetesen könnyen pusztultak el jobb sorsra érdemes íratdarabok is. A valóság hamarosan cáfolhatatlan bizonyítékokkal tárta fel a selejtezés hibáit és hiányait. Már 1866-ban szükség lett volna a század elején meghalt Bubanovíc Silvester görögkatolikus püspök végrendeletére és az ahhoz kapcsolódó légfelsőbb 90 A 77, és 79, számú jegyzetekben idézett felterjesztések, illetve leiratok mellett majdnem hiánytalanul megtalálhatók az átvevő hatóságok nyugtatványai.
