Levéltári Közlemények, 17. (1939)

Levéltári Közlemények, 17. (1939) - ÉRTEKEZÉSEK - Sinkovics István: A magyar kamara selejtezéseinek története / 84–129. o.

112 SINKOVICS ISTVÁN és papírmalomba adni.

61 Tervezetének mostoha sorsa természetesen a selejtezés ügyét is beláthatatlan időkre odázta el.

62 1848 éles határvonala után új és új hatóságok vették át a magyar királyi udvari kamara munkakörét és ezzel együtt a megszűnt hivatal iratanyagát, irattárát, levéltárát. Az iratokat természetesen, minthogy a rendi világ elmúlásával lényegesen megfogytak a jelenhez kapcsoló szálak, máskép kezdték értékelni, mint korábban. Előfordult, hogy egyes darabok eltűntek, a hivatalnokok elajándékozták, magán kezekbe juttatták. A kamara Örökébe lépő Országos Pénzügy igazgatóság (Finanz-Landes-Direktion für Ungarn) azonban már 1851-ben véget vetett az átalakulások okozta bizonytalan helyzetnek, mikor kijelentette, hogy egyetlen iratdarabot sem szabad elidegeníteni, az iratanyag egységét legföljebb szabályszerű selejtezéssel szabad megbontani. Az iratselejtezésre pedig az eddigi szabályzatok (1825., 1832.) továbbra is változatlanul érvényben maradnak.

63 A helyzet letisztulásával, csak 1856-ban foglalkozhattak érdemében a selejtezés kérdéseivel. A helyhiány ekkorra már halaszthatatlanul sürgette a gyors megoldást. Az irattár nem tudta kiszolgálni a folyó ügymenetet, a levéltárban anyag átvételére nem volt férőhely. Az új jogutód, a Budai Pénzügyigazgatóság (Fínanz-Landes-Direktions-Abtheílung in Ofen) az eddigi hagyományokhoz és intézkedésekhez igazodva akarta előkészíteni és elvégezni a munkát, ezért a levéltárral Összeállíttatta mindazoknak a rendeleteknek, utasításoknak a jegyzékét, amelyek részben a selejtezésben eddig történtekről, részben pedig az irattár-levéltár helyzetéről számolnak be. A selejtezés kötelezettségét -— ezt különben már Najmajer is tervezte — 81 Ld. a 27. számú jegyzetet. 62 Még azokat a papírosszeleteket is megtartotta a levéltár, amelyekre a betűsoros mutatókönyvek számára az anyagban lévő helyes családneveket és az iktatószámokat kiírták, s amelyeket felhasználás után szétvágtak. Ezek a „túlzott féltékenységből" megőrzött papírdarabok már több ládában foglalták haszontalanul a helyet. Ezt a 3 mázsa és 1 fontot kitevő papíranyagot a pénzügyminisztérium hozzájárulására a levéltár 1848-ban Kurczweil Moyzses pesti táblapapíroskészítőnek 5 pengőforintért és 1 krajcárért eladta. Levéltári tisztviselő jeLenlétében „a kérdéses papír vizi kádba, és így más egyéb használatra tökéletesen alkalmatlanná tétetett". 0. L., kam. lt., Decr, Canu 15., 164., 180/1848. 63 0. L„ kam. lt., Decr. Cam. 134/1851.