Levéltári Közlemények, 17. (1939)

Levéltári Közlemények, 17. (1939) - ÉRTEKEZÉSEK - Szabó István: A levéltár válsága / 7–18. o.

A LEVÉLTÁR VÁLSÁGA 9 fajtái, az ipari, kerskedelmi, pénzintézeti és különböző vállalati levéltárak csak az utóbbi évtizedekben jelentek meg s a probléma, hogy e sajátos levéltárak regisztratúrai kereteikből miként volnának intézményes önálló levéltári szervezetekbe átemelhetők, egyes eseteket meghaladó egyetemesebb megoldáshoz még nem jutott. így a levéltárat az Önálló közlevéltári intézmények kialakulása óta jóformán egyedül képviselik az említett közlevéltári intézmények, a levéltári fejlődés ezek síkján mozog s ezekben formálódik ki és valósul meg a levéltári gondolat a jövő számára is. E gyűjtő közlevéltárak felállítására a közvetlen indítást alapjában az írásbeliség növekedése s a regisztratúrák tevékenységének szélesedése, valamint az ezek következményeként fokozatosan feltorlódó s immár a regisztratúrai kereteket szétfeszítő anyagtömeg adta. Működésük tehát a sokszor már vészesen elígazítatlan anyag rendbeszedésével, nagyíramú gyűjtő és elrendező munkákkal indult meg. Ilyen munkálatok nem ritkán előbb is folytak már, mintsem a levéltár önálló szervezete megszületett, sőt ilyen esetekben éppen az átmenetinek szánt rendező munkálatok voltak azok, amelyek befejezhetetlenségükkel és növekvő arányaikkal az állandó és önálló szervezet életrekeltét leginkább elősegítették, Bármi adta is azonban a közvetlen lökést a levéltári intézmények kialakulására, ezek hivatásában a gyakorlati igazgatásnak a történelembe tűnt folyamatok írásos tárgyi emlékeihez fűződő érdekein kívül az idők során egyre nagyobb jelentőséghez jutott a tudományos rendeltetés. Ahol a levéltárak intézményes megszervezése a XIX, századra vagy éppen későbbi évtizedeire maradt, e szervezés egyenesen tudományos ösztönzésre öltött testet, de a történetírás tudományos ápolása már a korábban felállított nagy gyűjtő levéltárakban is egyre döntőbb súllyal lépett fel. Bár az intézmények kettősségüket nem vethették le s így a tudomány mellett a gyakorlati igazgatáshoz fűző kapcsolataikat is kezdettől fogva többé-kevésbé megtartották, a fejlődés lassankint a történetírás első tudományos műhelyeivé alakította azokat s úgy a tudományos eredmények kimunkálásában, mint a történetírói nevelés terén nagy szerephez jutottak. Különösen a XIX. században a pozitívizmus történetszemléletének diadalra jutása óta lettek a levéltárak a történetírás nemzeti munkaszervezeteinek legfontosabb elemeivé. A történeti források hatal-