Levéltári Közlemények, 16. (1938)
Levéltári Közlemények, 16. (1938) - SZEMLE - Csobán Endre: Az Északamerikai Egyesült Államok új központi levéltárának munkája / 345–352. o.
352 SZEMLE hivatalokban őrzött sok millió lábnyi filmről azt kellett megállapítani, hogy tekintélyes százalékuk rongált. Ezeket meg kell újítani és erre a célra a levéltár filmfelvevő készüléket kíván beszerezni. Az anyag rongált volta miatt a III. költségvetési év végéig mindössze alig félmillió lábnyi filmet vettek át. Külön törvény, az 1935. július 26-án kelt 40 Stat, 500—503 sz. Federal Register Act alapján szervezték a levéltárban a Federal Register ügyosztályt, A Federal Registert magyarul Szövetségi Közlönynek, vagy Szövetségi Rendelettár-nak mondhatnánk. Közlésre kerülnek benne oly elnöki proklamációk, rendeletek s egyéb hivatalos iratok, amelyeknek itt való közlését a kongresszus vagy az elnök rendeli el. A közlés alapfeltétele még az is, hogy a közlendő rendeletek stb, általános érdekűek legyenek. Közlésre szánt statútumot, rendeletet stb, bármely szövetségi hivatal beküldhet a Federal Register Ügyosztálynak. Az ügyosztály kebelében a levéltárnok elnöklete alatt működő bízottság bírálja meg a beküldött okmányt az általános érdek szempontjából s tesz javaslatot az Egyesült Államok elnökének a közzétételre, E hivatalos közlöny kiadását a jogi életben tapasztalt ingadozások és szabálytalanságok tették szükségessé. A törvényt 1937-ben módosította a kongresszus. E módosítás; értelmében ötévenként kodifikálni kell minden egyes U, S, A, államban az érvényben levő általános érdekű rendeleteket stb. Ezek a rendeletgyüjtemények a Federal Register külön kiadványaiként jelennek meg. Hogy miért került a Federal Register kiadása épen a levéltár hatáskörébe, annak is megvan a maga magyarázata. A közlésre kerülő kiáltványok, rendeletek, utasítások és egyéb iratok egy eredeti és két másolati példányát a Nemzeti Levéltárba kell beküldeni. A levéltár köteles a beküldött példányokat azonnal lajstromozni. Az eredeti példányt a hivatalos órák alatt az Egyesült Államok bármely polgára megtekintheti. Az egyik másolat a lajstromozás után azonnal a szövetségi nyomdába kerül, ahol a Federal Registert nyomják. Európai fogalmak szerint a Federal Registerrel kapcsolatos teendők túlnyomó része nem levéltári feladat. Az Egyesült Államok alkotmánya értelmében a szövetségi levéltárak a külügyminiszternek vannak alárendelve. így érthetjük meg, hogy a nemzeti levéltári tanács Hull külügyminisztert választotta elnökévé. A bízottság alelnöke a levéltárnok. Hull külügyminiszter az első ülésen hivatkozott arra, hogy az U. S. A. 160 éves nemzeti lét után gyűjti össze a történetileg értékes hivatalos iratokat. Kiemelte a levéltárépület grandiózus voltát, amely egy nagy és csodálatos nemzeti élet külső jele és azt bizonyítja, hogy az Egyesült Államok népe szívén viseli a levéltárak ügyét; arra azonban vigyázni kell, hogy az íratok összegyűjtését és megőrzését lélekkel végezzék az arra hivatottak s ne legyen a munka rutin-jellegű. Csobán Endre,