Levéltári Közlemények, 16. (1938)

Levéltári Közlemények, 16. (1938) - SZEMLE - Wellmann Imre: A zürichi nemzetközi történettudományi kongresszus / 319–323. o.

• SZEMLE ' 321 levő írásos emlékeket is mind a maga kezelésébe vonja; meghagyja tehát azokat birtokosuk kezén, de kötelezi őket írásos emlékeik összeírására, jegyzékbe vételére. E jegyzékeket az állam levéltárnokai hivatalból ellenőrzik s ügyelnek arra, hogy a bennük foglalt iratokat birtokosuk megfelelően őrizze, kezelje, kutatás számára hozzáférhetővé tegye, csak szakember közbejöttével selejtezhesse, átruházásukat és áthelyezésüket bejelentse. Ezzel együtt jár az iratok forgalmának állami ellenőrzése is. Szigorú szankciók gondoskodnak arról, hogy e rendelkezéseket senki büntetlenül ki ne játszhassa; ezenfelül kényszeríteni lehet a tulajdonost arra, hogy iratait egy állami levéltárban helyezze el, sőt az állam egyszerűen ráteheti a kezét az iratokra, ha a törvény ellen kétszer vétett az, akire az iratok gondozásának terhe hárul. Nem kell részletesen kifejtenünk, mekkora veszedelmet jelent ez a nagyon is messzemenő állami beavatkozás a csehszlovák államnak maradt Felvidék magyar magánlevéltáraira és levelesládáira. A cseh állam egyszerűen levéltáraknak minősítheti őket, amivel a rendezés, szakszerű kezelés, regisztrálás esetleg igen nagy és költséges terhe jár majd. Ha ezt az elszegényedett felvidéki magyar birtokos nem bírja, családi levéltárának féltve őrzött kincsei egyszerűen cseh kézre kerülnek. S ha viselné is a szakszerű gondozással járó terheket, nagy kérdés, nem akad-e majd akkor is paragrafus a cseh törvényben, melynek alapján a magyar birtokost meg lehessen fosztani levéltárától. De túl ezeken a kisebbségi aggodalmakon, nagy kérdés az is, vájjon a cseh törvény valóban oly ideális megoldása lesz-e a levéltárvédelem problémájának. Elég a gyakorlati végrehajtás roppant nehézségeire gondolni (megőrzés, regisztrálás, ellenőrzés), s a várt nagy eredmény máris kétségesnek látszik, mint azt különben a hozzászólók — így L. Bittner is — hangoztatták. Hasonlóképen nehéz és eddig megoldatlan problémát tárgyalt s ugyancsak vitatható módon Jozef Siemienski-nek, a varsói levéltár tudós igazgatójának előadása: „Respect des fonds. Application internationale." A kétfelé tagolt cím nagyon is hű tükre volt a tartalomnak: bevezetőül valóban a proveníencia elvéről volt szó, annak lassú, de céltudatos és széleskörű alkalmazásáról Lengyelországban; amint azonban a nemzetközi problémák tárgyalására került a sor, a „Regístraturprinzíp"-től igen messze távolodott az előadó. Abban mindenki egyet fog vele érteni, hogy a proveniencia elvét nemcsak egy levéltáron belül kell alkalmazni, hanem akkor is, ha ugyanazon regisztratúra iratanyaga lokálisan is szétszóródott, esetleg több állam területére. De annak a tételnek megfogalmazásában, hogy ha valamely ország bizonyos ideig idegen uralom alatt állott, akkor a hódítók ottani kormányzata révén keletkezett levéltári anyag nem a hódítót, hanem az általa csak ideiglenesen bírt országot illeti, — úgy véljük, nagyobb óvatosságra van szükség. Síemieiíski szerint az idegen uralom alatt, idegen adminisztráció révén Levéltári Közlemények 21