Levéltári Közlemények, 16. (1938)

Levéltári Közlemények, 16. (1938) - IRODALOM - Ila Bálint: A Podmanini Podmaniczky-család oklevéltára. Közzétette, csaláftörténeti bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Lukinich Imre. 1. k. 1351–1510. (A Podmanini és Aszódi báró Podmaniczky-család története, IV.) Budapest, 1937. / 310–315. o.

ú 1 u IRODALOM végre megtalálja. Nem is csodálkozhatunk, ha, mint maga is mondja, egy-egy adat kicsúszott a kezéből. Munkájában lehet ugyan hézag, de amit végzett, azt fáradhatatlan szorgalommal végezte s olyan munkát adott olvasói táborának kezébe, amit. az már régen és nehezen várt. Kiss Ernő. A Podmaniní Podmaníczky-család oklevéltára. Közzétette, családtörténeti bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Dr. Lukiních Imre. I. k. 1351—1510. Budapest, 1937. 8° LXII+736 1. (A Podmaniní és Aszódi báró Podmaníczky-család története. A Magyar Tudományos Akadémia megbízásából szerkeszti Dr. Lukíních Imre. IV. k.) — A kötet az oklevélgyüjtés és oklevélkiadás két évszázados módszerbeli fejlődésének összes hasznos eredményeit egyesíti magában, sőt ezeken felül még továbbihaladást is mutat fel. Hogy Lukiních munkájának és módszerének a történettudomány mai állásához mért jelentőségét tisztábban láthassuk, vessünk egy pillantást az oklevélkiadás történetére és alkalmazott módszereire. A kezdetek Hevenesi Gáborhoz vezetnek, akinek gyűjtő munkáját Kaprínay István és Pray György folytatták és gyümölcsöztették. Maga Hevenesi csak másolt és másoltatott, az iskolájából kikerült két követője már publikált is. Az oklevélkiadások sorát azonban valójában Katona István indítja meg, aki 1778—1801-ben megjelent 40 kötetes munkájában az oklevelek és egyéb források egészr sorozatát adta közre, többnyíre teljes terjedelmükben, a források összefüggését és ezek kapcsán a magyar történelmet magyarázó jegyzetekkel együtt. így benne tulaj donképen a mai jegyzetelt forráskiadványok előhírnökét láthatjuk. Oklevélkiadást csinál, de az oklevelek száraz adatait megszólaltat ja* egymásra vonatkoztatja és megkeresi összefüggéseiket. Szövegeit szinte ma is jobban használhatjuk, mint az utána következő Fejér György által 1822—1844-ben kiadott 42 kötetes Codex diplomatícust. Ez a codex ma is a legelterjedtebb okmány gyűjteményünk, minden kutatómunka ma is ennek átnézésével kezdődik és anyaga ahriál kevésbbé mellőzhető, mert igen sok, csak nála közölt oklevél eredetije ma már többé nem található meg, De éppen e miatt fokozott mértékben érezzük hibáit és nagy hiányosságait. Fejér az eredeti okleveleket rendesen nem látta, másolatokról, gyakran másod- s harmadkézből közli szövegeit, s ennek következtében az olvasatokba tömérdek hiba csúszott. így eshetett meg például, hogy „Cheníz" helyett „Scenuczuosus"-t közölt. Más helyen a szövegbe önkényesen betoldásokat eszközölt, s a mai kutatónak gyakran egyenesen le kell mondania arról, hogy egy-egy, csak Fejérnél meglevő, néha igen fontos és korai oklevelet felhasználjon. Különösen nagy veszteséget jelentenek Fejér hibái a népiségtörténeti kutatás számára, mert az e téren legjobb adatokat nyújtó határjárások leírását s a haltamaskodási névsorokat rendszerint nem közli, de ha olykor közli is, oly rossz olvasa-