Levéltári Közlemények, 15. (1937)

Levéltári Közlemények, 15. (1937) - ÉRTEKEZÉSEK - Ember Győző: A magyar királyi helytartótanács ügyintézése I., 1724–1783 : [első közlemény] / 84–161. o.

96 EMBER GYÖZÖ részletesebben szabályozta a helytartótanács működését, mínt a szűkszavú törvénykönyv, belső életének egyes fá-* zisaít minden részletükben megvilágította, azonban ha csak az utasítás pontjai alapján akarnók a helytartótanácsot megismerni, nem kapnánk sem teljes, sem tökéletesen hű képet róla. Lothar Gross, aki a német birodalmi kancelláriáról évtizedes anyaggyűjtés után írta meg hivataltörténeti szempontból úttörő nagy munkáját, azt a meggyőződést vallja, hogy az utasítások és rendeletek csak azt mutatják meg, hogy a hivatalnak hogyan kellett volna működnie, azt, hogy valóban hogyan működött, csak a működése során létrejött iratokból (irat alatt minden írásbeli terméket értve, tehát a segédkönyveket is) lehet megállapítani.

12 Ennek a módszertanilag alapvető tételnek igazságáról a helytartótanács első, sok gonddal készült utasítása is tanúskodik, Amit csak egy példával igazolok. Az utasításnak a helytartótanács feladataival foglalkozó pontjai ismételten említik és mint az új kormányszerv egyik legfontosabb teendőjét jelölik meg, hogy a megyéktől és városoktól, továbbá az adózás tekintetében különálló kerületektől, valamint az újonnan szervezett és a helytartótanács felügyelete alá helyezett tartományi biztosságoktól az adóügyi elszámolásokat, mégpedig a hadíés a házíadóról egyaránt, az egyes tételek helyességét igazoló iratokkal együtt bekérje és azokat felülvizsgálva róluk az uralkodónak jelentést tegyen, A helytartótanács iratai bizonyítják, hogy ezt a feladatot a helytartótanács kebelében, mindjárt működésének kezdetétől fogva, külön tisztviselők: a számvevő, majd az alszámvevő végezték a rendelkezésükre bocsátott írnokok és kisegítők (járulnokok) segítségével. A számvevőről az utasítás nem emlékezett meg. Ha tehát csak az utasítások alapján vizsgálnék a helytartótanács működését, egyik igen fontos tisztviselőjéről nem lenne tudomásunk, De vannak az utasításoknak egyéb fogyatékosságai is. Ezek közül egyik legáltalánosabb, hogy csak nagy vonalakban, a részletekre nem terjedve ki, szabályozzák az ügyintézésnek olyan részleteit, amelyek az egykorú utasításszerkesztők előtt, akik rendszerint maguk is tisztviselők voltak és gyakorlati tapasztalataikat szedték rendszerbe, maguktól értődőknek s így külön említésre érdem12 Gross, Lothar: Die Geschichte der deutschen Reichshofkanzlei von 1559, bis 1806, Wien 1933. 143. 1. és az ott idézett munkák.