Levéltári Közlemények, 15. (1937)

Levéltári Közlemények, 15. (1937) - ÉRTEKEZÉSEK - Markó Árpád: Hadilevéltárak / 7–19. o.

8 MARKÓ ÁRPÁD tését és elintézését egy külön állami szervre kellett bízni. Ezek, a hadjáratokat az uralkodó elhatározása szerint vezető irodák — nevezzük azokat akár udvari, hadítanácsi irodáknak, vagy az államfő katonai irodáinak — a hozzájuk beérkező és működésükben, képződött iratokat a dolog természetéből kifolyóan, kénytelenek voltak önállóan kezelni és gyűjteni, A külföldi államok hadilevéltáraival foglalkozó adatokat hadílevéltárunk főigazgatósága már évek óta gyűjti, s bár sok adatot kaptunk eddig, valamennyi európai állam hadilevéltárí adatait mégsem sikerült beszereznünk. Ha tehát nem ismertethetem például a balti államok, néhány dunai utódállam és más országok hadílevéltár ügyét, ez nem azt jelenti, hogy azokban az államokban nincs hadílevéltár, hanem csupán azt, hogy ezekről megbízható, hiteles adataink nincsenek.

1 Ismertetésemet a bennünket legközelebb érdeklő és velünk ma is legszorosabb kapcsolatban és legteljesebb barátságban működő bécsi Kriegsarchiv ismertetésével kezdem, Európa e legrégibb ilyen intézményének alapját voltaképen II. Miksa császár vetette meg, amikor egy állandó haditanács alapításával kapcsolatban 1556-ban elrendelte az ide érkező íratok levéltári gyűjtését. Ebből a tanácsból alakult a későbbi Hofkriegsrat, a consílium bellicum, majd a volt közös hadügyminisztérium. A Kriegsarchiv tulaj donképeni alapítási éve azonban 1711, amikor Savoyai Jenő herceg parancsára az udvari haditanács irattára „Archívum Bellicum"-má szerveztetett, A Kriegsarchiv fejlődésében Savoyaí Jenő után legnagyobb érdeme Károly főhercegnek, az asperni győzőnek volt. De érdemesnek tartom megemlíteni, hogy a levéltár fejlődéstörténetében három magyar embernek is volt jelentős szerepe. Az első Hadik András gróf tábornagy, aki 1776-ban az egész hadilevéltárí kérdést reformálta és megalapította a Kriegsarchiv később oly híressé vált szakkönyvtárát. A 1 A Hadilevéltár főigazgatósága az adatokat egyrészt az illető külföldi hadílevéltárakkal való közvetlen levelezés útján szerezte meg, másrészt pedig a külföldön működő magyar külképviseleti hatóságokhoz e tárgyban intézett kérdőívekre kapott válaszok révén. Egyik-másik helyről megkaptuk az illető intézet szervezeti szabályzatait, az arról megjelent egyéb kiadványokat, vagy a mi számunkra készített gépírásos kivonatokat. Az ilyen forrásokra az illető hadilevéltár ismertetésénél külön hivatkozom.