Levéltári Közlemények, 15. (1937)

Levéltári Közlemények, 15. (1937) - ÉRTEKEZÉSEK - Ember Győző: A magyar királyi helytartótanács ügyintézése I., 1724–1783 : [első közlemény] / 84–161. o.

88 EMBER GYŐZŐ (kétfejű) sassal, amint az — indokolta, mégpedig valószínűleg nem a rendek fogalmazásának megfelelően

7 — a többi örökös országban és tartományban is mindenkor szokásban volt (3. §.), A 100. t,-c, a tartományi biztosság felállítását mondotta ki, amelynek élére királyi kínevezés alapján igazgatói címmel a helytartótanács egyik főúri tanácsosa került. A 101. t.-c. a helytartótanácsnak az uralkodóhoz és a többi tartományi kormányszékhez való viszonyával foglalkozott. Határozottan leszögezte, hogy a helytartótanács királyi tanács, tehát egyetlen udvari hatóságéi sem függ, hanem közvetlenül az uralkodónak van alárendelve. Jelentéseit az uralkodó elé levél (litterae) formájában terjeszti, a királyi határozatot (resolutío) pedig válasz (rescriptum), vagy rendelet (decretum) alakjában kapja meg (1—2. §.). A tanácsosokat őfelsége, ha bővebb felvilágosítást akar valamilyen ügyben, magához rendelheti (3. §,). Ami pedig a szomszédos országokkal és tartományokkal való érintkezést illeti, minthogy az azokban működő kormányszervek (gubernia et regimina) közügyekben egymással levelezni nem szoktak, hanem csak jelentéseket terjesztenek az uralkodó elé, a helytartótanács is ehhez tartsa magát (4. §.). A 102. t.-c. végül a helytartótanács hatásköréről tartalmazott nagy általánosságban mozgó megállapításokat, kimondva, hogy törvényellenes határozatot nem hozhat, ügyel az országgyűlési végzések megtartására és arra, hogy amit a tanács szótöbbséggel elfogadott, azt egyesek meg ne változtathassák, A szűkszavú törvénycikkek hű tükrei a rendi országgyűlések tanácskozásaínak és végzéseinek. Az uralkodó megelégedett azzal, hogy a rendelkezések minél nagyobb 7 Az 1722—23, évi országgyűlés tárgyalási iratai ma még nincsenek kiadva. A korábbi országgyűlések történetéből levonható tanulság azonban ebben az esetben is indokolja azt a feltevést, hogy a rendek törvénytervezetét az udvarban önkényesen átfogalmazták, betoldásokkal tűzdelték meg. Éppen azért nem lehet ebből a törvényszövegből azt a következtetést levonni, hogy a rendek ezáltal elismerték az összbírodalmi gondolatot és lemondtak az állami önállóság eszméjéről, ahogyan ezt a helyet önkényesen magyarázza Bidermann, H, I. í, m. IL Abt, 54—55, és 280—1, 11. Ezt még az sem bizonyítja, hogy a magyar kancellária eredetileg más pecsétet szánt a helytartótanácsnak, amelyen az ország címere körül nem a kétfejű sas, hanem a melléktartományok címerei lettek volna.