Levéltári Közlemények, 15. (1937)

Levéltári Közlemények, 15. (1937) - IRODALOM - Fekete Nagy Antal: Budapest történetének okleveles emlékei. Csánki Dezső gyűjtését kiegészítette és sajtó alá rendezte Gárdonyi Albert. Első kötet. 1148–1301. Budapest, 1936. / 302–305. o.

IRODALOM 303 s-zág egész területére vonatkozó okleveles anyagot felölelő nagy diplomatariumok jelenték meg, Ezeket azonban lassanként a kisebb területi egységekre vonatkozó oklevelek közlése váltotta fel. A több megyét kitöltő székelységen kívül egyes vármegyék és városok is elhatározták, hogy történetüket megíratják és kiadják a rájuk vonatkozó forrásanyagot. Budapestnek több mint hat évtizedes elhatározása lépett a megvalósulás útjára, amikor a főváros közzétette okleveles emlékeinek első kötetét, mely az eddig összegyűjtött árpádkori okleveleket foglalja magában. A török hódoltság alá került Budának és testvérvárosainak, Pestnek és Óbudánaik levéltára osztozott a hódoltsági részek többi levéltárainak sorsában: anyaga szétszóródott és nagyrészben megsemmisült, A főváros tehát nem volt abban a szerencsés helyzetben, mint a török hódoltságon kívül eső városok, hogy saját levéltárának anyagát adja közre, hanem több évtizedes kutató és másoló munkával kellett pótolni azt a nagy hiányt, amit levéltárának megsemmisülése okozott. Bevezetésében G, ismerteti a széleskörű előkészítő munkát, mely a Csánki Dezső gyűjteményében talált 102 árpádkori oklevél számát 320-ra egészítette ki. Ennek kapcsán a három ikerváros jelentőségét mérlegelve és Sopron, Bártfa és Eperjes középkori okleveleit összehasonlítási alapul véve, rámutat arra a tekintélyes számú középkori oklevélre, melyet egykor Buda, Pest és Óbuda levéltárai őrizhettek, A közölt oklevelek provenienciájukat tekintve különböző levéltárakból származnak, javarészüket azonban a margitszigeti apácáknak az Országos Levéltárban őrzött levéltára szolgáltatta. Az eddig átkutatott levéltárakon kívül azonban kétségtelenül vannak még olyanok, amelyek fővárosi vonatkozású okleveleket is őriznek. Ezzel kapcsolatban levéltári szakkörökben már régebben felvetődött az a gondolat, hogy a főváros okleveles emlékeit nem a mostani rendszerben, hanem a nagyobb számú okleveleket szolgáltató levéltárak anyagát a szükséghez mért terjedelemben folytatólagosan, minden idegen proveníenciájú anyag kikapcsolásával kellene közreadni. Ez a megoldás kettős célt is szolgált volna, mert egyrészt feleslegessé tette volna a gyűjtési kör kiszélesítése után jelentkező anyaggyarapodás elkerülhetetlennek mutatkozó, folyton elülről kezdődő pótköteteít, másrészt pedig az esetleg kimaradt daraboknál az anyagközlés ellenőrzését is nagyban megkönnyítette volna. Amikor Budapest okleveles emlékei között sok olyan oklevél van, mely az egyházi testületeknek a városon kívüli, sok esetben igen messzeeső birtok jogaira vonatkozik, és ezeknek az okleveleknek nagyrésze már ismeretes is, felmerül az a kérdés, hogy az ilyen okleveleknek teljes szövegű közlése nem tekintendő-e feleslegesnek. Véleményünk szerint a szerkesztő által hangsúlyozott célt, a kolostorok gazdagságát és hatalmát ép olyan jól megmutatta volna egy minden személyi és tárgyi vonatkozást felölelő és az eredeti írásmódot pontosan megtartó