Levéltári Közlemények, 15. (1937)

Levéltári Közlemények, 15. (1937) - IRODALOM - Istványi Géza: Váczy P.: A magyar királyság központi igazgatása a XI–XII. században. Domanovszky emlékkönyv. Budapest, 1937. / 291 - Sümeghy Dezső: Guoth K.: Az okleveles bizonyítás kifejlődése Magyarországon. Budapest, 1936. / 291–292. o.

IRODALOM 29t latoknak, vagy az idevágó tanácsadásoknak a levéltári személyzetre való áthárítását bizonyosan és igen súlyosan az igazi levéltári érdek, a történelmi anyag sínyli meg. Hogy az ilyen feladatokkal vesződő levéltáraik sokszor mily jelentéktelen dolgokra kénytelenek idejüket pazarolni, igen beszédesen jellemzi a Knöpf ler által említett mulatságos eset: volt, aki apasági kereset ügyében fordult útbaigazításért a levéltári tanácsadóhelyhez. ,, Foglalkozik KnÖpfler a címerkutatás kérdésével is s megemlíti, hogy a Reichsstelle für Sippenforschung kebelében a címertan részére is van Reichsstelle, élén a legkiválóbb heraldikusok egyikével, s hogy a reá bízott feladat végeredménybén egy hivatalos címer gyűjteménnyé fog fejlődni. Részletesen felsorolja továbbá a birodalom különböző helyein működő közlevéltárakat abból a szempontból, mily anyag található bennük a családtörténeti, s főleg az új rendszer által előírt leszármazási kutatásokhoz. Czobor Alfréd. Váczy P.: A magyar királyság központi igazgatása a XI— XH. században. Emlékkönyv Domanovszky Sándor születése hatvanadik fordulójának ünnepére, Budapest, 1937, 607—624, 1. — A szerző XI—

XII. századi okleveleinknek eddig még figyelemre nem méltatott részeit veszi vizsgálat alá, Okleveleink az egyes ügyek poroszlóínak neve előtt éppúgy, mint a német császári oklevelek, megnevezik az ügy „imperator"-át, „quaestor"-át, „prolocutor"-át, „petítor"-át, vagy ,,executor"*át. Ezeknek szerepe alkalmasint ugyanaz volt, mint nyugaton. Vagyis nem csupán (közbenjárók ők, nem csupán pártfogolják az oklevélnyerő kérelmét, hanem referálják az ügyet, el is intézik, felelősséget vállalnak érte. Ezek a petitorok tehát a tanácsi igazgatás első képviselői, Lehetnek közöttük comesek, kisebbnagyobb udvari tisztségviselők, vagy akár a királyi ház tagjai is. Lényeges az, hogy mindnyájan a király famíliájához, közvetlen környezetéhez tartoznak, akik a királyt az országban való íde-odavándorlásaiban mindenfelé elkísérik. Ebben a korántsem zárt testületet jelentő királyi tanácsban az ügykezelés még egészen alkalomszerűen folyt, a territoriális elv következetes keresztülvitelét sem lehet megállapítani. Az egyes ügycsoportok kezelésére nincs külön hivatal, az ügyeket mindig a királyi tanácsban intézi el a királytól kijelölt, vagy egy arra vállalkozó személy. Istványi Géza. Guoth K.: Az okleveles bizonyítás kifejlődése Magyarországon. Budapest, Egyet. Nyomda, 1936, 8°, 75 1. — Ma már nem vitás, hogy a jogi írásbeliség szélesebb körű alkalmazását nem valami elvont, elméleti okosikodás, hanem maga a fejlődő élet teremtette meg. Ezért vált az államigazgatásban és a társadalmi életben nélkülözhetetlen közszükségletté s módosulásaiban ezért kellett az élet változásaihoz akalmazkodnia; 19*