Levéltári Közlemények, 15. (1937)
Levéltári Közlemények, 15. (1937) - ÉRTEKEZÉSEK - Fekete Lajos: A török levéltárügy / 20–47. o.
A TÖRÖK LEVÉLTÁRÜGY 25 s ugyanakkor — 1932 nyarán — újból megindult bizonyos levéltári anyagnak — a Bab"' äli telkén, az ú, n. Dzeväd pasa-könyvtár épületében mintegy húsz évvel korábban összehordott iratoknak — rendezése is, amiről alább bővebben lesz szó. Mindez azonban hivatalos intézkedés és csak belső munka volt. Az első szó, amely negyedszázad óta a levéltárügyről a nyilvánosság előtt elhangzott, Hamit Kosay-nak ,,Arsiv ne dir" ('Mi a levél* tár?'} c. felolvasása volt, 6 Hamit Kosay, aki népnyelvi gyűjtése és archeológiai munkássága révén ismert nevet szerzett magának s aki ezidőszerint a közoktatásügyi minisztériumban a múzeumi ügyosztály vezetője, felolvasásában megint a régi vágyat juttatta kifejezésre a levéltár iránt, amelyre múlhatatlanul szükség van, ha azt akarjuk, hogy török történetírás legyen és a múltnak mulasztásai e téren pótoltassanak. Az idézett felolvasás nem igényel magának nagyobb fontosságot, de jele mind tudományos, mind hivatalos törekvéseknek. Külsőleg ennyit lehetett látni a török levéltár ügyből 1936 végén, amikor a török kormány által a török levéltárügy szervezésében közreműködésre hívatván meg, alkalmam lett a kérdéssel közelebbről megismerkedni, Ek' kor szerzett tapasztalataimról a következőkben számolok be. II. Ahhoz, hogy a különböző épületekben fekvő vagy egybehordott különféle levéltárak szerves egységeik szerint elkülönítessenek és így szedessenek rendbe, a kormányzat történeti szervezetéből kellene kiindulnunk, s ehhez a kormányzati szervezetnek, az egyes intézmények illetékességének, hatáskörének ismerete volna szükséges. Sajnos, olyan közígazgatástörténetí munka, amely ezen ismereteket nyújtani tudná, nincsen, sőt nem is lehet, mert isztanbuli Sultan Ahmet-térí irat-raktárból, az ú. n, Ibrahim pasa konagi-ból, ahol részben régebbi defterdári, részben újabb (XIX. századbeli) pénzügyminisztériumi iratok voltak elhelyezve, 1931-ben több vagonra való „felesleges" irat a kormány tudta nélkül eladatott s utóbb külföldre (Bulgáriába) szállíttatott, A kormány otthon sem titkolva el a botrányos esetet, az iratanyagot visszaszerezte és hazahozatta. 6 Ismertettem a Levéltári Közlemények XIV. k, 296. 1.