Levéltári Közlemények, 15. (1937)

Levéltári Közlemények, 15. (1937) - ÉRTEKEZÉSEK - Ember Győző: A magyar királyi helytartótanács ügyintézése I., 1724–1783 : [első közlemény] / 84–161. o.

148 EMBER GYŐZŐ tanács levéltárában az iratokat a legnehezebben megtalálni. Mint a többi segédhivatalt, az irattárat is az irodaigazgató ellenőrizte. Az irattárnok kéthetenként tett jelentést, amelyben mindegyik hivatalnokról beszámolt, hogy az irodaigazgató a hanyagokat megintse, a szorgalmasakat pedig a kinevezésnél előnyben részesítse. Az előléptetésnél ugyanis nem azt nézték, hogy ki mióta szolgál,, hanem hogy milyen munkaerő. Feltüntette a jelentésben azt is, hogy az irattár milyen munkát végzett. Ugyanis az irodaigazgató jelölte ki, hogy a hiányok pótlásában elsősorban mire fektessék a súlyt. Mivel azonban a folyó ügyek is elég munkát adtak, a régi anyag rendezésében csak nagyon lassan haladtak előre. Volt ennek a lassúságnak bizonyos szempontból jó oldala is, t. i. nem maradt idejük a selejtezésre. Már az 1770-i utasítás elrendelte, hogy válasszák külön azokat az iratokat, amelyekről feltehető, hogy a tárgyalásnál már nem lesz többé rájuk szükség. Kössék" külön fasciculusokba, további sorsukról, esetleg elégetésükről pedig a tanács döntsön. A selejtezésnél tehát tisztán a hivatali szempontot vették volna figyelembe, arra, hogy az íratok milyen történeti értéket képviselnek, egyáltalában nem voltak tekintettel. Jellemző erre, hogy elsősorban az alsófokú hatóságok különböző ügyekben időről-időre felküldött kimutatásait, gazdaság- és társadalomtörténeti szempontból a legbecsesebb forrásokat akarták megsemmisíteni. Szerencse, hogy a napi feladatokkal is csak nehezen tudtak megbirkózni, selejtezésre 1783-ig nem került sor. Másrészről viszont az iratok leggondosabb megőrzését kötötték az irattárnok lelkére. Az írodaigazgató külön engedélye nélkül csak az előadóknak és a titkároknak adhatott ki iratokat, pontosan feljegyezve a kölcsönkönyvbe (liber praenotationis), hogy kinek, mikor és mit kölcsönzött ki, sőt 1770 óta elismervényt is kérve róluk, Visszaadásukat állandóan sürgette, s ha valamelyik tisztviselő meghalt, azonnal megjelent hagyatékánál és visszavette az irattárba tartozó darabokat. Különösen tartozott vigyázni a tűzveszélyre, az 1770-i utasítás részlesen körülírta, hogy milyen óvóíntézkedéseket tegyen. Meg kell emlékezni végül, bár nem tartoztak szorosan véve az ügyintézéshez, az irattárnok gondnoki teendőiről is. Felvette a tisztviselők fizetését és szétosztotta nyugta fejében közöttük, beszerezte az íráshoz szüksé-