Levéltári Közlemények, 14. (1936)

Levéltári Közlemények, 14. (1936) - ÉRTEKEZÉSEK - Pálfy Ilona: Nemzetközi levéltári szervezetek / 79–98. o.

90 PÁLFY ILONA hasznosítását is tervbe vette. Ilyen értelemben foglalkozott a Vatikán és a máltai lovagrend levéltáraival, E levéltárak már az L. B, megszervezése előtt is foglalkoztatták a T, T. N. B.-át, A máltai lovagrend levéltára az 1928, évi oslói nemzetközi történettudományi kongresszuson elhang­zott előadással került az érdeklődés középpontjába. Itt mutatta be Michel Lhérítier (Paris), Ryan (Dublin) jelen­tését a máltai lovagrend levéltárában végzett kutatásainak nemzetközi jelentőséggel bíró eredményeiről, A jelentés alapján merült fel az oslói kongresszuson az óhaj, hogy az ebben a levéltárban folyó kutatás nemzetközileg szervez­tessék meg. A megszervezést a T. T. N. B. 1929-ben Velen­cében tartott harmadik teljes összejövetelén nemzetközi albizottságra bízta, mely a legfőképen érdekelt három nem­zet: Itália, Anglia és Franciaország javaslatai alapján volt kikül den dő. A három ország megtette jelentését, a bizott­ság pedig kidolgozta a máltai történetkutató intézet terve­zetét. Életbeléptéről még nem számolhatunk be. 12 Nagyobb érdeklődéssel találkozott a vatikáni levéltár­ban való kutatás nemzetközi megszervezésének a kérdése^ amely egészen utópisztikus terveket is termelt, A T. T. N. B.-nek Irodája 1928-ban Parisban tartott ülésén angol indít­ványra határozta el, hogy a következő teljes összejövetel elé javaslatot terjeszt a vatikáni levéltárban való kutatás együttműködésének megszervezése ügyében. A következa 1929, évi velencei harmadik teljes Összejövetel külön nem­zetközi bízottságot küldött ki, amely állandó bizottságként alakult meg 1932. február 27-én. A bizottságnak rendes tagja lett valamennyi Rómában működő Történeti Intézet képviselője, feladata pedig egy bibliográfia összeállításá­ban tűzetett ki, mely felölel minden a vatikáni levéltárra, annak történetére, levéltári anyagára vonatkozó kiadványt, figyelembe véve a vatikáni levéltárban folytatott kutatás alapján készült, 1815 óta megjelent fontosabb feldolgozá­sokat és iratpublikáciökat is. A munka részleteredményeít a Bulletin ugyanúgy közölni fogja ; mint az ,,idegen anyag" ankétjának ideiglenes eredményét s végül önálló formában is kiadják. Megemlíthetjük, hogy a különböző vatikáni tervek kö­zött, amelyek közül csak a fentebb ismertetett bibliográfia összeállítása látszott végül is megvalósíthatónak, felmerült 12 Bulletin C. I, H, S. II. 36, 371, 491; III. 185; IV. 183—205, 390; VIII. 380.

Next

/
Thumbnails
Contents