Levéltári Közlemények, 14. (1936)

Levéltári Közlemények, 14. (1936) - IRODALOM - Ányos Lajos: Ruppersberg: Archive und Familienforschung. Korrespondenzblatt des Gesamtvereins der d. G. und A-vereine, Jg. 1934. / 318–322. o.

IRODALOM 321 végzettségű fiatalok beszervezése és munkájuk felhasználása útján az összes bárhol található egyházi anyakönyvekről általános kataszter készüljön és tartalmuk kicéduláztassák a központi levéltárak számára. Arra azonban nem ad felvilágosítást, hogy ez mennyivel lesz könnyebb és kevésbbé költséges vállalkozás, 3. Nem hallgatja el dr. Ruppersberg sokaknak azt a nem alaptalan aggodalmát, hogy az egyházi anyakönyveknek központi levéltárakba szállítása esetén nem lenne elég férőhely az illető levéltárakban, S érdekes, amit ebből kifolyólag a Németországban megvalósított központosítással (a különféle hatóságok iratanyagának nagy központi levéltárakban való elhelyezéséve) kapcsolatban mond. Megtudjuk tőle, hogy a német levéltárnokok közt nem kevesen vannak, akik a centralizációtól nincsenek elragadtatva és bizonyos decentralizációt kívánnak. Az előadó maga általánosságban a központosítás híve, de annyit ő is elfogad, hogy a nagy központi levéltárakból az egyes vidékek, helyek történelme szempontjából fontos anyagot vissza kellene szállítani az illető városokba, mintegy fíóklevéltárakat {Teilarchive) létesítve, amelyek az anyagot leadó központi levéltárak vezetése alatt maradnának. — 4, Említendőnek tartom dr. Ruppersberg előadásának ama részletét is, amelyben a levéltáraknak háború esetére — legfőként a repülőgépek bombái ellenében — leendő biztonságba helyezéséről beszél. De minthogy a szóbanlevő levéltári kongresszuson ugyanerről a kérdésről dr. Burkard külön előadást tartott, amelyről folyóiratunkban egyidejűleg szintén ismertetés jelenik meg, dr. Ruppersberg ide tartozó fejtegetéseinek részletesebb ismertetését mellőzhetem. Annyit azonban mégis szóvá kell tennem, hogy — amint az előadótól értesülünk — némely német levéltárnokok véleménye szerint a levéltárak anyagát bizonyos nagyobb csoportokban már béke idején szét kell hordani s a levéltár székhelyének, illetve közvetlen környékének különböző s egymástól — de főként a különösen veszélyeztetett építményektől, aminők a vasútállomások, kaszárnyák, közművek (villany, gáz, víz), gyárak ipartelepek stb. — lehetőleg messze levő pontjain elhelyezni, mások szerint meg épenséggel a székhelytől is, egymástól is messze fekvő külön kis városokban illetve falvakban. Ám ezek — s így vélekedik az előadó is — lehetetlen tervezgetések, Végső következtetésül azt lehet levonni, hogy a levéltárak nagy egészükben a légi veszedelem ellen igazi biztonságba nem helyezhetők. Legföljebb az illetékesek egyöntetű fölfogása szerint legértékesebbnek tartott némely oklevélnek földalatti biztos fedezékben való elrejtéséről lehet szó, bár — mint az előadó is megjegyzi — tulaj donképen minden levéltári irat értékes, mert pusztulása esetén pótolhatatlan. — 5. Utoljára a kiselejtezett levéltári anyagnak származástani kutatások céljaira való értékesítéséről kívánok beszámolni. Ezt a figyelemreméltó gondolatot ugyan nem dr, Ruppersberg vetette fel, de előadásával szorosan összefügg, amennyiben az annak folytaLevéltári Közlemények 21