Levéltári Közlemények, 14. (1936)

Levéltári Közlemények, 14. (1936) - IRODALOM - Szabó István: Bittner, Ludwig: Das Eigentum des Staates an seinen Archivalien nach dem österreichischen Allgemeinen Bürgerlichen Gesetzbuch. Festschrift Hans Nabholz. Zürich, 1934. / 299–301. o.

300 IRODALOM tok és tervek — eltérő megállapodás nélkül — az ingatlan jogi sorsát tartoznak követni. Ilyen anyagnak valamely állami épület átruházása kapcsán szerzett tulajdonjoga tehát jogszerű szerzés. Helyesen mutat azonban reá az író, hogy az ez idő szerint magánkézben levő állami proveníenciájú levéltári anyag legnagyobb részében nem ilyen és nem is jóhiszemű szerzés eredménye. Számos esetben a szerzés a „lopás" tényálladékát is kimeríti. Hasonlök ehhez azok az esetek is, mikor az állam hivatalnokai haszonszerzés okából elidegenítették a gondjaikra bízott levéltári anyagot. A múltban az is gyakran előfordult, hogy állami hivatalnokok elintézés alatt álló iratokat lakásaikra vittek s azok végül is ott felejtődtek, a család birtokában maradtak. Ma Ausztriában a szolgálati előírások tiltják az iratok hazavitelét, világos tehát, hogy a mégis hazavitt irat csak rosszhiszemű birtokban van a hivatalnok vagy családja kezén. A múltra nézve az is bonyolítja a kérdést, hogy a hivatalos és a magántevékenység nem lévén pontosan elválasztva, sok olyan iratanyag is a magánlevéltárakban maradt, mely hivatalos működés terméke volt. Az ilyen iratok főleg hagyatékokban gyakran kerültek árverésre vagy más úton forgalomba, ami Mária Teréziát 1749-ben annak elrendelésére vezette, hogy mindenféle árverésre vagy más módon elidegenítésre kerülő iratanyagról hozzá először jegyzék mutattassék be. A rendelet szerint a jegyzék alapján kiválogatták az állami eredetű anyagot s ezt az illetékes levéltárakba utalták, a nem teljesen hivatalos anyagért pedig mérsékelt árat ajánlottak fel. Ez a rendelkezés kétségtelenül a „res extra commercium" elvének felel meg, melyet azonban a polgári törvénykönyv — mint láttuk — kifejezetten nem mondott ki. A XVIII. században sorozatosan bocsátottak 'ki olyan intézkedéseket is, melyek az elhunyt katonai funkcionáriusok, államminíszterek, államtanácsosok, bírósági hivatalnokok hagyatékából az állami íratok beszolgáltatását írták elő. Ez az anyag tehát visszamaradva, a polgári törvénykönyv jogelveit alkalmazva, nem képez jogos és jóhiszemű birtokot és így az elbirtoklásnak a kellékei is hiányoznak. Más a helyzet harmadik szerző esetében, de mivel a jogszerű elbirtoklás feltételét képezi az, hogy az átadó rosszhiszeműségére a tárgyi vagy személyes körülményekből ne lehessen következtetni, az állami levéltári anyagra igen ritkán lehet tulajdont szerezni, mert vagy személyes motívumokból (pl. ha az eladó állami tisztviselő) vagy tárgyi jelekből (pl. a hivatalos ügykezelésnek az iratokon található jegyei) köteles gondossággal következtetni lehet az átruházó rosszhiszeműségére. Mindezekhez járul az említett intézkedés, hogy 1923 óta az Archivamt beleegyezése nélkül állami levéltári anyagot elidegeníteni nem lehet. Végül is arra a megállapításra jut tehát az író, hogy bár az állami levéltári anyag forgalmonkívülíségére a polgári tőrvénykönyv és. más idevonatkozó jogszabályok semmi kézzelfoghatót nem nyújtanak, az iratanyag visszaszer-