Levéltári Közlemények, 14. (1936)

Levéltári Közlemények, 14. (1936) - IRODALOM - Csobán Endre: Pecchiai, Pio: Manuale pratico per gli archivisti delle publiche amministrazioni e degli archivi notarili. (Gyakorlati kézikönyv a közigazgatás és a közjegyzői levéltárak levéltárnokai számára) Milano, 1928. / 266–273. o.

IRODALOM 267 levéltáros működésében legfontosabbnak tartja a jellemet és a lelkiismeretességet. A levéltárosi hivatás ugyanis azok közé a foglalkozások közé tartozik, amelyeket szinte lehetetlen ellenőrizni. E mellett sok akadállyal kell megküzdenie működése közben, mert rendesen épen azok nem segítik fontos céljaínak munkálásában, akik állásába juttatták választás vagy kinevezés útján. A levéltár igazi értékét sem a nagyközönség, sem a levéltáros felettes hatósága nem ismeri. Vagy túlbecsülik vagy teljesen haszontalan holt tömegnek tartják. Ezért fontosabb itt, mint bármelyik más hivatalnál, hogy a tisztviselő megbízható, lelkiismeretes ember legyen. Fontosabb még a pénzkezelő hivataloknál is, mert a pénzkezelés, akármilyen bonyolult legyen is a könyvelés és számadás, könnyen ellenőrizhető, a levéltár értékeinek ügye ellenben egyedül és tisztán a levéltáros lelkiismeretén nyugszik. P. szerint maga az olasz állam sincs teljes tudatában a történeti anyag nagy értékének, különben úgy anyagilag, mint fizetési osztályban másképen díjazná a levéltárosokat. Többször hangsúlyozza, hogy a levéltári anyag a nemzeti múlt nagy öröksége, amelynek egyedüli sáfárai a levéltárosok. Nem igazi levéltáros az, aki mert nem kapja meg a fenntartó hatóság részéről a szükséges anyagi és erkölcsi támogatást, beleun a küzdelembe és megalkuszik a körülményekkel. P. azt mondja, hogy aki nem tudja betölteni hivatását a saját lelkiismerete szerint, hagyja ott az állást, mert nem a közigazgatásnak felelős, hanem a társadalomnak, a nemzetnek, amelynek történeti emlékeit őrzi. Ha anyagi okok miatt nem mondhat le állásáról, vesse fel nyíltan a felelősség kérdését, vállalja belőle á maga részét, a többit pedig hárítsa át azokra, akiket illet. Kiemeltük a bevezetésbői ezt a néhány gondolatot, mert érdekesen jellemzi az olasz levéltári életet és érdekes összehasonlításra ad alkalmat a hazai viszonyokkal. Mondottuk már, hogy a könyv három részre oszlik. Az első rész a történeti, a második a levéltár elméleti kérdésekkel foglalkozik, a harmadik az olasz levéltári törvényeket és rendeleteket ismerteti. E három rész után következik a bibliográfia. Az egyes részek arányát a munkában a következő adatok világosítják meg. A történeti rész a legrövidebb. Mindössze 80 oldal. Az elméleti rész 224, a törvények és rendeletek ismertetése 222 oldalt vesz igénybe, míg a bibliográfia 33 oldalra terjed. A munka arányos. A törvények és rendeletek ismertetése ugyan