Levéltári Közlemények, 14. (1936)

Levéltári Közlemények, 14. (1936) - KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Bottló Béla: A lengyel levéltárnoki tanfolyam kiadványai / 246–253. o.

KISEBB KÖZLEMÉNYEK 247 Kaienski munkájának keretét ,,Az állami igazgatás hivatalai ügyiratainak megőrzéséről" szóló és a Monitor Polski 1932. évi 2. számában megjelent rendelet adja. E rendelet értelmében az ügyiratokat két csoportba kell osztani, „A" csoportba kerülnek az állandó, „B" csoportba az ideiglenes jelentőséggel bíró ügyiratok, Az ügyiratok osztályozása egyúttal értékelés is: a „B" csoportba tartozó ügyiratok az előírt időben selejtezés alá vettetnek. A regesztratúrákban már a XIX. sz. elején érezhető volt a helyhiány, ekkor lépett fel ugyanis komolyabb mértékben a selejtezés szükségessége, mégis csak az 1830-as évek után adták ki a Lengyelországon osztozkodó hatalmak első selejtezési rendeleteiket, melyek közül a bécsi udvari kancellária 1832-ben kiadott rendelete a hivatali szükségességen kívül a ,,történetírás és más" szempontok figyelembevételét is elrendelte, a selejtezésre jogosult személyt és a kiselejtezendő ügyíratok jellegét azonban közelebbről nem határozta meg. Az orosz területre érvényesen kiadott 1830., 1840., 1860. és 1864. évi rendeletek következtében nagymennyiségű iratanyag semmisült meg. A selejtezés jogosultsága ma már kétségtelen feltétele az iratanyag megőrízhetőségének, amit — annak ellenére, hogy minden ügyirat önmagában véve unícum — ma már minden levéltáros — noha a múltban ellenkező vélemények is voltak — elismer, mert az ügyiratok úgy minőség, mint mennyiség szempontjából oly hihetetlen mértékben megnövekedtek, hogy azok minden darabjának megőrzésére elegendő helyről gondoskodni a jövőben lehetetlen. A kiselejtezést megelőző íratosztályozásnál két gondolat áll egymással szemben: 1. minden ügyirat unícum és 2. az összes ügyirat elhelyezésének végső fokon való lehetetlensége, E két gondolat állandó szem előtt tartásával lehet csak jól selejtezni és ezért a selejtezésnek a levéltárosok és a regesztratúrák tisztviselőinek együttműködésével kell történnie. Részletesen tárgyalja ezután az iratértékelésnek mint a selejtezést megelőző munkának az elveit, mely — noha pontos előírások alapján történik — mégis az iratértékelést végzőknek legegyénibb ítéletein alapul, A dupplumokat (köriratok, sokszorosított példányok stb.) csak néhány példányban kell megőrizni. A statisztikai összeírások lapjai, amennyiben minden szempontból feldolgoztattak, szintén megsemmisíthetők. Az unicum-ügyiratok selejtezésénél minden állam megállapított már oly időt, melynél régebbi iratok semmi körülmények közt sem selejtezhetők. A se-