Levéltári Közlemények, 14. (1936)

Levéltári Közlemények, 14. (1936) - ÉRTEKEZÉSEK - Jánossy Dénes: Nem állami levéltáraink védelme / 105–135. o.

128 JÁNOSSY DÉNES nemzet nagy állami levéltára igényeinek kielégítése után fogja a parlamentet érdemben foglalkoztatni. Bár Olaszországban az egyházi, községi és közjegyzői levéltárak összefüggő sorozatai számos esetben a kora középkorig nyúlnak vissza, a levéltárvédelem országos megszervezéséről csak az Itália Uníta létrejötte óta beszélhetünk, amikor is a szervezés elsősorban az egyesített olasz államok, provinciák állami, illetve provinciális levéltáraira, valamint az idők folyamán e levéltárakba bekebelezett feloszlatott rendi levéltárakra terjedt ki, SM ez időpont után is még 50 esztendőnek kellett eltelnie, míg sor került a tartományi önkormányzatok, a községek (városok), világi és egyházi testületek levéltáraira vonatkozó szabályzat megalkotására, amely az anyag karbantartására, a leltáraknak az illetékes tartományi vagy állami levéltárnak való megküldésére részletes utasításokat foglal magában. A nem állami levéltáraknak e leltárakat záros határidőn belül kellett elkészíteniök; ellenkező esetben számolniok kellett azzal, hogy e munkálatok elvégzéséről — saját költségükre — a kormány gondoskodik. Érdekes azonban, hogy ez az 1911, évi október 2-án kelt levéltári szabályzat a családi levéltárakról

36 csak anynyiban gondoskodott, amennyiben azokban olyan okmányok, akták őriztetnek, amelyek valamely államigazgatási szerv működéséből keletkeztek, A szabályzat alkotói az idevonatkozó 76, szakasz fogalmazásánál kétségkívül az elhalt állami funkcionáriusok hagyatékára gondoltak, amelyből a visszamaradt iratok revindikálására szorítkoztak, E szakaszt azonban mégis úgy fogalmazták meg, hogy az majdan kiindulási pontul szolgálhat olyan újabb szabályzat megalkotásához, mely a magántulajdonban és a kereskedelemben fellelhető összes archiváliák felügyeletének megvalósítását célozza. Pedig e felügyeletre a családi és egyéb magánlevéltárak rohamos pusztulása miatt alapos szükség van, hisz Oloszországban akad például olyan banklevéltár is, mint a Banco dí Napoli-é, melynek anyaga a XIII, századig nyúlik vissza. Köztudomású továbbá, hogy 191(3—23 közt az olasz vöröskereszt céljaira összesen 400,000 métermázsa régi papírt adtak el, köztük teljes csa36 Ismerteti Striedínger Ivo, Die neue italienische Archivordnung c, cikkében- Archiv, Ztschft, München, 1912 Neue Folge Bd, XIX* 316.; Krapp i. c, 86—88,