Levéltári Közlemények, 14. (1936)

Levéltári Közlemények, 14. (1936) - ÉRTEKEZÉSEK - Jánossy Dénes: Nem állami levéltáraink védelme / 105–135. o.

NEM ÁLLAMI LEVÉLTÁRAINK VÉDELME 123 tása, mely mint kerettörvény egységesen volna hivatva szabályozni a nem állami levéltárak védelmének ügyét is, égető szükségesség. De amint az előadottakból látjuk, a legtöbb tagállamban a történeti bízottságoknak rendkívül figyelemreméltó és eredményes magánakciója a védelmet messzemenőleg biztosítja, míg a magántulajdonnal szemben érvényesítendő állami beavatkozásról szóló vitákban ki nem kristályosodnak azok az elvek, amelyek majd az új törvény integráns részeit alkotják. Franciaország a klasszikus hazája a levéltárvédelem centralisztíkus elgondolás szerint való megvalósításának. Már 1762-ben Moreau történész javaslatára Bertín miniszter Parisban egy hatalmas diplomatarium felállításán fáradozott, mely — akkor még a magántulajdon tíszteletbentartásával — az összes magán, valamint a külföldi levéltárakban őrzött francia vonatkozású oklevelek másolatainak illetve regesztáinak összegyűjtését célozta. Ezt a hatalmas munkát a nagy forradalom teljesen megakasztotta, mely viszont megindítója volt egy teljesen új levéltári felfogásnak, a levéltárak nem történeti, hanem methodíkus felépítésének. Ekkor Parisban mintegy 400-ra, a köztársaság területén pedig 10.000-re becsülték az összes levéltárak számát, amelyeket — vagyis elsősorban a koronának, valamint a polgári és egyházi korporációknak, továbbá az emigrált családoknak konfiskált levéltárait — Parisban óhajtotta egy hatalmas nemzeti levéltárban összeolvasztani és a proveníencia elvének teljes figyelmen kívül hagyása mellett, eszmei (tárgyi) csoportokra szétszaggatni,

28 illetve összeosztani. E levéltarrombolással nem annyira Camus ügyvédet, a francia Archives Nationales első igazgatóját, a methodizáló irány megindítóját, mint inkább utódját Daunout vádolják, aki könyvtárosból lett levéltári igazgató és a könyvtártan kategorizáló rendszerének a levéltári organizmuson való erőszakos és következetes érvényesítésével tette tönkre a levéltártestek történeti, szerves egységét. E radikális elv keresztülvitele azonban nem volt egykönnyen megvalósítható, valamint azok a napóleoni tervek sem, melyek Európa összes elkobzandó fontosabb levéltárainak Parisban való összehordását célozták. Célszerűbb28 Kaiser Hans, Das Provenienzprinzip im französischen Archivwesen. Archivstudien. Festschrift d. Woldemar Lippert. Dresden, 1931. 125—130.