Levéltári Közlemények, 13. (1934)
Levéltári Közlemények, 13. (1935) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Klein Gáspár: Borsod vármegye levéltára / 73–122. o.
76 DR. KLEIN GÁSPÁR esküje is egyszerű. 8 Mengikovich Pál az előírt esküt a sedria előtt 1736. június 22-én le is tette. M A munka tehát megindulhatott. A megye, úgy látszik, nagyon szívén viselhette a levéltár sorsát, vagy a rendezésre váró anyag lehetett olyan állapotban, hogy a munka nagyságához képest a 100 arany honoráriumot csekélynek találta. Még ez évben ugyanis a legközelebb tartott közgyűlésen a megszavazott 100 arany tiszteletdíjat 1000 tallérra emelte fel, úgy azonban, hogy a két írnok fizetése is ebbe beleszámít, A főjegyző az 1000 tallérból évente 300 forintot kap, a maradványt pedíg a munka befejezésekor egy összegben fogja a megye kiutalni. Ezen kívül még évente 4 hordó bort szavaztak meg a főjegyzőnek. 1 ' 5 A főjegyző 1746-ban jelentette, hogy kész van a munkával. A megye a munka ellenőrzésére és a levéltár felülvizsgálatára báró Döry Ferenc, Kelemen Lőrinc miskolci alesperes, Bük András, Vay Ábrahám, Török József, Fáy László és Szathmáry Király György tagokból álló bizottságot küldött ki, 11 A bízottság jelentést tett eljárásáról, nem történik azonban említés, hogy a beszámoló írásban történt-e vagy csak szóbeli jelentés volt. Azt azonban megállapíthatjuk, hogy a munkát megfelelőnek minősítette és a levéltárat rendben találta, mert a megye az 1000 tallér tiszteletdíjat még 500 forinttal felemelte, azonban olyan feltétel alatt, hogy a főjegyző az 1746. évi iratokat is tartozik ezért rendbehozní, 12 A Bodó által végzett rendezésben az iratok capsánként csoportosíttattak a következőképpen. 8 A Mengikovich esküje: Ego N. N. iuro per Deum vivum et ejus sanctam genítrícem vírginem Mariam et per omnes sanctos et electos Dei, quod ego secreta sedís judicíariae inclyti hujus comítatus Borsodiensis et ejusdem sedís juratorum assessorum eaquae omnia, quae in ípsa sede tractabuntur, verbis, scríptis, nutu, vei alio quocunque modo neminí unquam revelabo, sed eadem prout et scripturas sic fragmenta archivi conservabo et ín reductione archivi sedule adlaborabo, ac ín omníbus rebus fídeí meae commíssis fidem executionem faciam. Sic me etc, A másiké ellenben: Ego N. N. iuro etc. quod protocolla, signaturas et fragmenta tam i. comítatus quam archivi ejusdem dilígenter conservabo, neque illa quoquo tandem modo alienabo, secreta denique comitatensia nemíni patefacíam, Sic me etc. Pol. Mand. Mat, L fasc. I. 3, 9 22. jkv. 243. 10 22. jkv. 224, 11 24. jkv. 108—109. 32 24. jkv. 110 1.