Levéltári Közlemények, 13. (1934)

Levéltári Közlemények, 13. (1935) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Wellmann Imre: Az 1707. évi kassai gyűlés tárgyalásai / 42–72. o.

72 DR. WELLMANN IMRE tárgyalták még Holló Zsigmond labanc örököseinek, továbbá az elpártolt és gyanús személyeknek ügyét s ezzel kapcsolatban határozatba ment Palocsai Mihály és Pécsi György birtokainak elkobzása. A második és utolsó tanácsülést december 29.-én, Barkóczi Ferenc, Telekessi István és Pethes Ferenc távollétében tartották. Itt főleg vallási ügyeket tárgyaltak: szóba került, hogy a vallásügyi biztosok instrukciójukon túlmenőleg is orvosolhatják-e a panaszokat. A fejedelem amellett volt, hogy ahol a biztosok „notabílís defectusokat látnak", igyekezzenek azokat közmegegyezéssel elsimítani. Ezzel kapcsolatban Bercsényi kinyilatkoztatta azt az — igen jellemző — felfogását, ,,hogi nem az az szécsény transactiónak értelme, hogi a' hol nem volt ennek előtte valamelly religiónak exercitiuma, azon helyen adattassék exercitíumra tellyes alkalmatosságh, hanem az, hogi a' hol annak előtte volt, ottan instituáltassék: ez ellen valaki akar mi módon machinál, nem kivánnya az confoederatiót foveálni". Az érsekújvári protestánsok panaszát illetőleg maga Rákóczi is azon a nézeten volt, hogy e fontos vár katolikus lakosságát nem szabad elkedvetleníteni. Az ugróéi katolikusok panasza ügyében vizsgálatot rendeltek el, a felső megyékbe pedig (Trencsén vidékére) Gyürki Pál, Beníczky László és Török István szenátorokat nevezték ki vallásügyi biztosoknak, Az alsó 13 vármegyét illetőleg Kálmánczaí Istvánt és Soós Istvánt felhatalmazták arra, hogy a beteg Zay Lőrinc távollétében is eljárhassanak, Bertóthy Ferencet tévén meg a szintén betegeskedő Kálmánczaí helyetteséül. Végül tárgyalták a dunántúli menekült nemeseknek azt a kérését is, hogy hazatérésig cselédjeiket, marháikat lássák el sóval és egyébbel. Ügy határoztak, hogy mivel „az Dunántúl való földön is az ellenségtül való félelem meg szűnvén, az kik túl maradtanak, magok jószágokban bátorságossan lakhatnak", kinek-kinek szabadságában áll hazatérni. Megnyugtatták a dunántúliakat, ne féljenek a császáriak beütésétől: „arrul securusok lehetnek, hogj ha ennekutánna is olly szerencsétlenség találna interveniálni, az mellyre nézve hűségek meg tartásárul kelletnék által jönníek, akkor ezen darab részre az országnak mint attyafiakat be fogadja [Őket] és subsistentiájukról rendelésünk lészen". Ezzel a testvéri gondoskodással zárul a kassai tanácskozásokról szóló tudósítás. Dr. Wellmann Imre.