Levéltári Közlemények, 13. (1934)
Levéltári Közlemények, 13. (1935) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Bakács István János: A regéc-sárospataki uradalom levéltára / 5–41. o.
A REGÉC—SÁROSPATAKI URADALOM LEVÉLTÁRA 19 mak prefektusa volt, önnállo admínistratort állított." 1777től 1783 májusáig tehát a két uradalom Jablánczy vezetése alatt külön admínistraturát képezett. Níczky Kristóf kamaraelnök 1783. március 23-án 42 megszüntette ezt a partikuláris kormányzatot és elrendelte, hogy az uradalmakat maga a kassai kamarai admínístratío vezesse közvetlenül. 1783-ban tehát az uradalmak közvetlenül a kamara kormányzata alá kerültek s most már nem lehetett tovább tűrni azt a visszás állapotot sem, hogy a kincstár saját uradalmaínak levéltárához ne tudjon hozzáférni, A levéltár átadására a Trautsohn örökősök még 1775-ben kötelezettséget vállaltak, de az átadás valójában a nyolc esztendő alatt sem történt meg. A halogatásnak az okát a líquídatíós bízottságok munkájában kell keresnünk. Amikor ugyanis a bizottságok a levéltár anyagának vizsgálatához fogtak, a levéltárnok, Major Zsigmond súlyos betegen feküdt Kassán, ő ismerte egyedül az anyagot, de betegsége miatt nem tudott a bízottságok rendelkezésére állani a szükséges íratok kikeresésében. Nélküle — s ez elsősorban következetlen rendezésének volt az eredménye — a bízottságok valósággal feldúlták a levéltárat s a kellő ellenőrzés hiánya miatt a kiemelt iratokat nem helyezték vissza az eredeti helyeikre. 423 A levéltár tehát a lehető legrendetlenebb állapotban volt akkor, amidőn az 1781, évi április 6-án kelt kamarai rendelet szerint Jablánczy prefektusnak darabról-darabra revideálva az iratokat át kellett volna vennie. 43 A levéltár helyiségének ajtaján ebben az időben már két pecsét függött: a Trautsohn-örökösök megbízottjának, Majornak pecsétjén kívül az admmistrator pecsétje is. Ez ellenőrzéssel azt akarták elérni, hogy az örökösök megbízottja egyes iratok esetleges kiemelésével ne okozhasson kárt a kincstárnak. 44 Viszont Majornak is meg kellett jelennie a levéltár kulcsaival, ha a kincstár részére volt 41 Adm, Cass, 1777, nov. sess, 42. no. 19, 42 U. o, 1783, ápr. sess, 17, no, 17,, Acta admintetoralia A. 1783, 124. és 140. 42 * Adm, Cass, 1784. jan, sess, 2. no, 1. — Kamarai lt, Juridica 1784. fons 121, Dec, 2543, — Major betegségekor Lamperth Zsigmond az örökös'ök megbízottja, Marsalkó István Zemplén vm. ratíonum exactora és Szentmarjay Antal cancellista vették át a levéltárat, 43 Tit. RP. Fasc. IX. 198. 44. irat. 44 Acta liqu. XIX. 1, Jablánczy jelentése. — Adm. Cass, 1783. július sess, 30, no, 26. 2*