Levéltári Közlemények, 12. (1934)

Levéltári Közlemények, 12. (1934) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Klein Gáspár: A magyar levéltárvédelem kérdése / 1–28. o.

A MAGVAR LEVÉLTARVÉDELEM KÉRDÉSE 21 san panaszkodhatnak azonban az 1929. évi XXX. t.-c. rájuk vonatkozó egyéb rendelkezései miatt. Míg a főorvos ugyanis, aki ugyancsak szaktísztvíselő, bár semmivel nagyobb képzettsége nincs, az új törvény értelmében a VI. fizetési osztályba is előléphet, a főlevéltárnok csak a VII. fizetési osztályba léphet elő s azután csak pótlékokat kap, melyeknek a mai viszonyok mellett nyugállományban csak az 50°/o-át élvezheti. A városi főlevéltárnok mindamellett, még ha ugyanolyan képzettsége van is, mint a megyei főlevéltárnoknak, szolgálatát a IX. fizetési osztállyal kezdi, s ha a VIII. fizetési osztályba akar előjutni, levéltári fogalmazói vizsgát kénytelen tenni. Lehet, hogy akad valaki, aki azt mondja, hogy ez nem íevéltárprobléma, hanem csak személyi sérelem, amelyen majd az eljövendő státusrendezésnél segíteni fognak s a levéltárügynek ebből semmi kára nem lesz. Ez azonban csak látszólagos, s mélyebb vizsgálat után láthatja mindenki, hogy a kérdésnek igenis van problémajellege, Ugyanis, mint fennebb mondtam, a levéltárnok sorsával szorosan összefügg a levéltár sorsa. A törvényhatóságok a levéltárnokí állás tekintetében többé-kevésbbé ma is azt az elvet vallják, hogy a magas fizetési osztályba sorolás folytán a levéltárnok munkaerejét közigazgatási teendőkkel jobban ki kell használni. így aztán az egyik felvidéki törvényhatóságnál a főlevéltárnok kihágásí ítélőbíró, a másiknál ügyészi megbízott, az egyik tiszántúli megyében egyúttal irattárnok s nemcsak vízikönyvvezető, hanem a vízíügyek előadója is s így természetesen kiszállásokra is kénytelen menni. Máshol illetőségi és állampolgársági ügyekkel, kórházüggyel, stb. megbízott előadó. Ezek az elfoglaltságok a levéltári közigazgatási teendőinek végzésében is hátráltatják s tulajdonképeni levéltárnokí teendőinek ellátását lehetetlenné teszik. Ha a nagy munkával való megterheltetés mellett azt látja a levéltárnok, hogy bár épen olyan közigazgatási munkát végez, mint a többi, ezzel szemben kevésbbé méltányolt és dotált, azt a kis időt, ami esetleg megmarad s magáénak vallhat, nagyon könnyen nem a levéltárnak, hanem magának fogja szentelni s munkássága nem a levéltárrendezés és fejlesztés terére fog irányulni, hanem nemességigazolás, vagy családkutatás szolgálatába állítja azt. Mindezek leszámítása mellett, ha a legnagyobb megértés mellett dolgozhat is a levéltárnok, s ha az 1929. évi XI. t.-c, rendelkezésének megfelelően főiskolai vég-