Levéltári Közlemények, 12. (1934)

Levéltári Közlemények, 12. (1934) 1–4. - ISMERTETÉSEK - Ember Győző: Szabó Dezső: A magyarországi úrbérrendezés története Mária Terézia korában. I. k. (Magyarország újabbkori történetének forrásai. Iratok a magyar társadalom- és gazdaságtörténethez) Bp. 1933. / 184–192. o.

190 ISMERTETÉSEK olyan közlésekkel siessen a kutató segítségére, amelyeket az iratokból nem tudhat meg, de amelyekre az iratok használatánál szüksége van. Az úrbérrendezés kérdése — amint már említettem — Mária Terézia udvarában dőlt el, Sz. nem világította meg teljesen, kik voltak azok, akik eldöntötték, Nem sikerült tisztáznia Mária Terézia személyes szerepét, Az, hogy a királynő személyesen írta-e a döntést a kancellária fölterjesztéseire, vagy nem, nem dönti el személyes szerepét, nem olyan fontos momentum, mint ahogyan Sz, föltételezi, A királynő állandóan sürgette az úrbérügy rendezését, s hogy tényleg rendezték, az elsősorban neki köszönhető. De a rendezéssel kapcsolatos tárgyalások, javaslatok készítése és bírálása stb. tanácsosai vállára nehezedett, Ezeket a tanácsosokat: az államtanács tagjait és az udvar magyar bizalmi férfíait Sz, nem részesítette kellő figyelemben. Rengeteg államtanácsi írat kellett, hogy megforduljon a kezén, az államtanács szervezetével még sincsen tisztában. Ezt mutatja, hogy báró Kollert mint államtanácsost említi (81. L), holott Mária Terézia alatt magyar tagja az államtanácsnak nem volt. Vagy amikor azt állítja, hogy az államtanács iratain a főreferens fogalmazta a királyi döntés szövegét (12. 1,), A valóságban ez vagy a referendaríus feladata volt, aki véleményét az ügyről nem is nyilvánította, vagy valamelyik államtanácsosé (rendszerint Stupané és Blümegené), de ez nem függött attól, hogy az ügyben milyen szerepe volt. Nem vizsgálja Sz, az államtanácsosokat külön-külön, így nem tűnik ki, hogy közülük volt-e, s ha igen, melyiknek volt kimagasló jelentősége. Vagy mint egységes valamiről szól az államtanácsról, vagy így intézi el az államtanácsban felmerült véleményeltérést: voltak, akik,. (15. 1.) Még mostohábban bánik az udvar bizalmas magyar tanácsosaival, akiket pedig hajlandó olykor államtanácsosoknak, vagy legalábbis titkos referenseknek megtenni, anélkül, hogy a titokzatosság fátyolát megpróbálná arcukról fellebbentem, s ha csak magától le nem hull az, meghagyja őket névtelenségükben, pedig a 18. sz. már nem Anonymus kora, amikor nem lehet valamely mű szerzőjét megállapítani, (7. 1.) Az esetek egy részében minden nagyobb vizsgálat nélkül meg lehet állapítani, hogy ki a névtelen, így pl. a 19. sz, íratnál Festetics Pál, amit bizonyít, hogy a gondolatmenet és az írás ugyanaz, mint Festetics korábbi nem névtelen javaslatainál- Sz, az úrbéri ügyekben Balassa Ferencet tartja az