Levéltári Közlemények, 12. (1934)

Levéltári Közlemények, 12. (1934) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Klein Gáspár: A magyar levéltárvédelem kérdése / 1–28. o.

A MAGYAR LEVÉLTÁRVÉDELEM KÉRDÉSE 7 nyai nem engedték meg azt a szinte fényűzésnek mondható eljárást, hogy ha valamelyik írógép túlzottan igénybevett használat következtében gyengébben működött, vagy működik, azt rögtön kifogástalan állapotban lévő más, vagy épen új példányra cseréljék be. Az ilyen gépek elkopott betűi alig látszanak s talán az átütései még sokkal inkább olvashatók, mint az első példány, illetőleg maga a fogalmazás. A takarékosság elvét tartva szem. előtt, azt tapasztalhatjuk, hogy sokszor olyan helyen takarékoskodunk, ahol nem lenne szabad, vagy nem kellene takarékoskodni Ez legszembetűnőbben a papír terén tapasztalható. Különösen a törvényhatóságok, melyeknek háztartási alapja bevételeit nehezen kapja meg, olyan írópapírt alkalmaznak, amely semmiképen sem tartós, sőt már a fogalmazat alatt törik, rongyolódik, azután pedig széthull. Ha az ilyen papiroson készült fogalmazat véletlenül csak kevéssé nedves helyre kerül, ellenállóképessége nem lévén, egyszerűen szétmálik, vegyi irata pedig egy-kettőre eltűnik. Vannak ugyan még kézzel írott és fogalmazott iratok is, de ez az öröm sem maradhat egészen üröm nélkül, Itt viszont a tinta ellen lehet kifogás. Ugyanis sok helyen megszűnt az irodaáltalány, a tisztviselők szükségleteiket sajátjukból kötelesek fedezni. A meglehetősen nehéz sorsban lévő tisztviselők ezt nagy részben megérzik s úgy segítenek magukon, ahogy tudnak. Minthogy a lilaszínű tinta nem rongálja a tollat annyira, mint a fekete, ibolyaszínű tintát alkalmaznak. Igaz, hogy ez nem valami kedvező hatású a szemre, ez a körülmény azonban sokszor figyelmen kívül marad. Mások viszont tetszetősebb színe miatt alkalmazzák a lila tintát, tény azonban, hogy ez a szín nagyon kedvelt és a legmagasabb hivatalainkban is otthonos. Már a zöldszínű tinta alkalmazás ritkább, inkább csak levelekre szorítkozik és használata aláírásokra korlátozódik, mint pl, a postánál, ahol kifejezetten csak a főnöknek szabad a nevét zöld tintával aláírnia. Ezen tinták azonban vegyi tinták s tartósságukat az idő még nem igazolta. Tapasztalatból tudjuk azonban, hogy nagyon könnyen fenődnek és egyikükmásikuk könnyen veszti a színét, rosszminőségű papír esetében pedig a papíron szétfut és idővel összefolyik. Az elmondottakból látjuk, hogy itt tulaj donképen most még nem is levéltári, de idővel levéltárivá lévő anyag védelméről van szó. Azelőtt is voltak gépírásos íratok,