Levéltári Közlemények, 11. (1933)

Levéltári Közlemények, 11. (1933) 3–4. - Vegyes közlemények - Dr. Szabó István: Az Országos Levéltár kutatói az utóbbi nyolc év alatt

318 VEGYES KÖZLEMÉNYEK létei vonzották magukhoz. Szembetűnő, hogy a kutatás súlypontja a politikai történelemről, mely a korábbi évtizedekben szinte egyeduralkodó volt, mennyire áttolódott a társadalom- és gazdaság-, a hely- és települést örténelem területére. Ezekben éppúgy, mint a történelem szellemi jelenségeinek szintén intenzív kutatásában kétségtelenül az új európai fejlődés irányeszméi nyilatkoznak meg. Sajnos, a kormányzat- és közigazgatástörténelem még mindig nem foglalja el az őt megillető helyet s az egy ház történelmi kutatás is, melyben feltűnő a katolikus egyháztörténetírás nagy, bár apadó fölénye a többi felekezeteké fölött, egyáltalában nem oly eredményes, miként a kutatási engedélyek számából következtetni lehetne. A kutatók foglalkozási statisztikája kapcsán a nem tudományos céltól vezetett kutatók nagy számáról tett megállapításunkat az utóbbi kimutatásunk eléggé igazolja. Ide sorolandók elsősorban a kimondottan valamilyen gyakorlati célból, például vagyoni, örökségi, jogi érdekből kutatók, ide sorolhatók a levéltári vizsgára készülők, akik a levéltár iratain a vizsgára paleográfiai előtanulmányokat végeznek, de ide kell számítanunk a családkutatókat is, akik magukban is 30—35%-át teszik ki az összes kutatóknak s minden egyéb csoportot messze fölülmúlnak. Az a munka ugyanis, amelyet a fenti családkutatók végeznek, nem egyértelmű a családtörténetírással, a tudományos céllal és módszerrel folytatott geneológiával s. a tudomány, sőt általában a köz szempontjából is csaknem maradéktalanul elvész. A szóbanforgó 8 év alatt kiadott 452 hasonló kutatási engedély között csak alig 2—3 található, melyet a tudományos családtörténetírás javára könyvelhetünk el. A többi családkutatót, köztük a kutatást kereseti forrásként folytató úgynevezett hivatásos geneológusokat nem vezeti tudományos ambíció s egyetlen törekvésük arra irányul, hogy egy-egy család nemességét és* leszármazását a ma élő utódok számára felderítsék. Ez a munka sokszor már azért is hosszadalmas s a kutatóra és a hivatalra egyaránt terhes, mivel a kutató a kutatás technikájában járatlan s a nyelvismerete is hiányos, amihez járul még, hogy a családkutató tárgyainak alig vannak időbeli és tartalmi korlátai, miért is — éppen a reménytelen, tehát a magánérdek szempontjából is gyümölcstelenül végződő esetekben — egy-egy levéltár minden lehetőségének kimerítésére törekedik.

3 Az