Levéltári Közlemények, 11. (1933)
Levéltári Közlemények, 11. (1933) 3–4. - Ismertetések - Zprávy Ceskóho Zemského Archivu. VII. (1932.) kötet. Ism.: Schneider Miklós
3Q2 ISMERTETÉSEK dott óriási tömegű anyagot. Arra is reámutat azonban Müsebeck, hogy a selejtezésnek nagy gonddal kell történnie, mivel e szerveknél nagy tömegben található olyan iratanyag is, amelynek adatai a központi hatóságok irataiba nem kerültek be. Így szükség lehet a. központi hatóságok, számára készített összefoglaló jelentéseknek áz alsóbb hatóságoknál levő részletes alapadataira. Azonban minden vonatkozásban főleg a kollektív hatásokat kell szem előtt, tartani. A selejtezés technikai keresztülvitelénél pedig arra' kell ügyelni, hogy a selejtező személyek kellő ok nélkül ne cseréltessenek ki. • •"•:.( .Levéltáraink kezelői hasznos tanulságokat meríthetnek még W. Th. Sauter alpirsbachi gyógyszerésznek „Rückfärbung und Erhaltung von Archivalien" című előadásából. Sauter 25 év óta tanulmányozza az elmosódott írások' láthatóvá és olvashatóvá tótelének s az iratanyag konzerválásának módjait. Most beszámolt eredményeiről e az elmosódott írások visszafestesére általa ajánlott vasreagens valóban meglepő hatásáról a folyóiratban közölt facsimile alapján magunk is meggyőződhettünk. SZABÓ ISTVÁN. Zprávy Öeského Zemského Archivu. (A cseh tartományi levéltár közleményei.) VII. kötet, szerk. Nóvák János Frigyes, Prága, 1932. 1 305. 1. Értekezései közül kiemeljük Jénsovsky Frigyesét, aki Patrimoniálni Archiv Nejv. Purkrabstvi Prazského cím alatt (111—178. 1.) az egykori prágai fővárgrófság (supremus burggraviatus), majd később a tartományi rendek tulajdonában volt birtok levéltárát ismerteti, amely 1893 óta a tartományi levéltárban van elhelyezve és annak egyik osztályát képezi. A. cikk a fővárgrófsági patrimoniális levéltár egyes gyűjteményeit külön-külön tárgyalja, így a birtokok igazgatására vonatkozó császári rendeleteket, bíráskodási levéltárat, telekkönyveket (a XVI. század második felétől kezdve vannak), kegyurasági iratokat stb. Jénsovsky másik cikkében Őesky Zemsky Archiv a vyzkum archivu italskych i vatikánskych v prvním desetileti republiky cím alatt (179—200. 1) a cseh tartományi levéltár által a köztársaság első tíz évében az olasz és vatikáni levéltárakban végzett kutatásokról értekezik. A cseh tartományi levéltár ugyanis a tartománygyűlós 1887. évi határozata óta, végez állandó kutatásokat az olasz és vatikáni levéltárakban s azok 1 A megjelenés éve pontosan nem állapítható meg, mert a kötet borító lapján 1932., a címlapján azonban 1931. évszám szerepel..