Levéltári Közlemények, 11. (1933)

Levéltári Közlemények, 11. (1933) 1–2. - Ismertetések - Pleidell Ambrus: Magyar Minerva. A magyarországi múzeumok, könyvtárak, levéltárak, tudományos intézetek, tanintézetek, bizottságok, tanácsok, tudományos és művészi társulatok, közművelődési egyesületek évkönyve. VI. köt. (1930–1931) / 160–162. o.

ISMERTETÉSEK 161 úgyszólván elveszettnek volt tekinthető. Pedig elsősorban a múzeumok között kétségtelenül vannak nem kis számmal olyanok is, amelyeknek ismerete a budapesti gyűjteményekben dolgozók számára is nélkülözhetetlen. A Magyar Minerva dr. Pasteiner Iván. az Egyetemi Könyvtár és a Bibliográfiai Központ igazgatója által szerkesztett ez újabb kötetét történetíróink számára szinte nélkülözhetetlenné teszi az, hogy a régi keretek bővítésével ebbe a kötetbe a hatósági és egyházi levéltárak is belekerültek. Attól kezdve, hogy Pauler Gyula kezdeményezésére a belügyminisztérium 1880-ban a vármegyéket levéltáraik tartalmáról és állapotáról szóló jelentéstételre utasította, amelynek eredményeit azután Pauler a Századok 1881. évfolyamában publikálta is, levéltári körök és a történettudománnyal foglalkozók egyaránt sürgették a magyarországi levéltáraknak jegyzékbe vételét, mert semmiféle kalauz nem volt, amely az összes levéltári anyagról tájékoztassa a kutatót. Thallóczy Lajos indítványára az 1885. évi történelmi kongresszus a levéltárak átkutatását ós az átkutatott levéltárak statisztikájának elkészítését el is határozta, mindmáig azonban ezen a téren semmi sem történt. Zimmermann Ferencnek az „Archiv für Siebenbürgische Landeskunde" 1890. évfolyamában megjelent „Über Archive in Ungarn" című jegyzéke ideiglenesen sokszor pótolta ugyan megfelelő munka hiányát, a mindinkább növekvő igényeket azonban ki nem elégíthette. Sokkal feltűnőbb lesz azonban hátramaradottságunk ezen a téren, ha összehasonlítjuk viszonyainkat a nyugateurópaiakkal. Attól kezdve, hogy a XVIII. század végén és a XIX. század elején az állam a levéltáraknak a közigazgatási mellett tudományos célját is elismerte és a levéltárakat a közönség számára megnyitotta, Nyugat-Európa összes országai törekedtek arra, hogy a levéltárak tudományos kiaknázását minél könnyebbé tegyék. Franciaországban például már 1861-ben megkezdték a departamentális levéltárak leltárainak kiadását s ez a sorozat 1902-ben már több mint 450 kötetre növekedett, míg a párizsi Nationalarchiv egyes részeiről ugyanekkor már 26 nyomtatott leltár, az egész levéltárról pedig összefoglaló ismertetések jelentek meg, amelyek a kutatót már íróasztala mellett felvilágosíthatták, érdemes-e egyik vagy másik levéltárat fáradságos utazással felkeresnie. A francia példát utánozták a belgák, közel 200 kötetben igyekeztek levéltári anyaguknak minél nagyobb publicitást biztosítani az angolok, 1878-ban egyenesen Bismarck kívánságára indult meg és közel 100 kötetet tesz ki a „Publikationen aus Levéltári Közlemények. II