Levéltári Közlemények, 11. (1933)

Levéltári Közlemények, 11. (1933) 1–2. - Kisebb közlemények - Sümeghy Dezső: Tíz év egy rombadőlt levéltár történetéből / 141–150. o.

146 KISEBB KÖZLEMÉNYEK igazi levéltári munkának ezt a sok helyen dívó kerékkötőjét,, már eleve kiküszöbölte. Amikor pedig a rendezés körvonalai és eredményei egyre jobban kezdettek kirajzolódni a levéltár arculatán, a legfinomabb kultúrérzékre valló megértéssel és lelkesedéssel karolta fel a rendezés második célkitűzésének, a belső tartalommal harmonikus külső keret felépítésének nagy áldozatot, követelő eszméjét is. S ettől kezdve ez a kettős munka, a belső ós külső rendezés, párhuzamosan haladva, sok-sok bensőséges lelki örömet adó megbeszélések és tervezgetések, mellett, lépésről-lépésre új gondolatokkal gazdagodva szolgálta azt az elgondolásomat, hogy a hatósági levéltáraknak eddig jóformán szokatlan, de nem felesleges, sőt kulturális jelentőségüknek nagyon is megfelelő, tehát szükséges új típusát teremtsük meg, mely a levéltár értékeit nemcsak a szakkörök, hanem a nagyközönség számára is közkinccsé teszi s a „kultúrintézmény" jelleget már a külsőségekben is visszatükrözi. Ez az új típus — és ezt szeretném hangsúlyozni — nem a csak mindenáron feltűnést kereső újítók tervezgetésének eredménye volt, mert hiszen alapját egy évszázaddal ezelőtt rakták le azok az elődök, akik az 1832. évben épített mai. megyeháza új levéltári helyiségeit fejlett művészi érzékkel és nagy áldozatkészséggel a nemes tölgy finom, pantheoni mezébe öltöztették fel. Megvalósulása sem a mai viszonyokhoz nem illő fényűzés bűnös túlhajtásából, hanem a vármegyei múlt emlékeinek megbecsüléséből és szeretetéből és Gévay-Wolff Lajos alispán alkotókészségének szinte csodálatos erejéből vette ihletés lendületét és sikerét. Mert mi is törtónt levéltárunkban az elmúlt 10 esztendő alatt? Ezzel az újtípusú levéltárral sikerült az általánosérdeklődést a sok helyen még napjainkban is igen mostohán kezelt levéltári kérdés iránt felkelteni, s ennek révén lényegesen megváltoztatni azt a köztudatban élő, meglehetősen ferde felfogást is, mely a levéltárakat az egymás mellé sorakozó szekrényekbe és állványokra zsúfolt, poros, régi írások és könyvek haszontalan tömkelegének tekinti. Sikerült továbbá a nagyközönség szívébe a múlt emlékei iránt valószeretet és tisztelet nemes érzetét átültetni és ébrentartani s mindezzel a levéltár ügyét népszerűsíteni, vele a nagyközönség legszélesebb rétegeit nevelni s így közvetve a népművelésnagy ügyét is szolgálni. S minő eszközöket választottunk e feladat betöltéséhez? Tárlókat állítottunk fel a levéltár helyiségeiben s ezek-