Levéltári Közlemények, 10. (1932)
Levéltári Közlemények, 10. (1932) 1–2. - ÉRTEKEZÉSEK - Föglein Antal: Tolna vármegye levéltára / 67–91. o.
80 DR. FÖGLEIN ANTAL sürgetett, könyörgött 1820-ban, 1821-ben; 58 a legfelsőbb helyen nem hagyták jóvá a költségvetést. S így multak az évek és az iratok napról-napra szaporodtak. A levéltári helyiség annyira megtelt, hogy „már a padiastul a padlásig Irományokkal tömve vagyon", mondja a vármegye kiküldött bizottsága az 1825 február 28-i közgyűlésen. „Az Irományoknak része egy az előbbi tömlőcökbűl készült földszint levő nedves kamrába légyen bé rakva, ahová be kell hordattatni a most folyamatban lévő Irományoknak is, nem lévén a vármegye házában más e végre fordétható hely; amely kamarában azon kívül, hogy az irományok a nedvesség által -el romlanak, a Leveles Tár Iróházábúl szüntelen való fel és le hordás által nyilván veszedelemben forognak." A vármegye a bizottságnak ezen jelentése alapján most már azt kérte, hogy ha már a székház többi részének az építése a „boldogabb időre" halasztatnék is, a Helytartótanács engedje meg, hogy legalább azok a szobák épüljenek fel, amelyek a levéltár új helyiségeiül vannak kijelölve és már amúgy is meg van az alapépítményük. A vármegye a „mostani sok irományú időben" nem lehet el megfelelő tágas levéltár nélkül. 59 Végre dűlőre jutott az éveken át húzódó építkezés ügye. Legfelsőbb helyen megengedték a továbbépítést; megengedték a költségek egy részének az adózókra való átruházását, miután a nemesség, a birtoktalan, tehát szegény nemesek, armálisták, sőt a honoratiórok éppúgy, mint a birtokos, vagyonos nemesek ós egyházi rendek, több mint 30.000 frtnyi önkéntes adománnyal hozzájárultak az építés költségeihez/ 0 1827-ben a vármegyei Karok és rendek elfogadták Pollák pesti építőmester tervét és 1828-ban hozzáfogtak az építéshez. 1830-ban elkészült az új épület északi része az oszlopos bejárattal. A székházára büszke nemesség felbuzdulván az épület szépségén, újabb önkéntes adakozást ajánlott fel, hogy az épület régebbi része is kibővüljön és az újabb részszel összhangba kerüljön s folyt az építkezés tovább az 1831., 1832. években is. Ekkor készült el a mostani levéltári helyiség. A nemesség újabb önkéntes adományaival végre elkészült az egész székház, mint a múlt századeleji magyar klasszicizmus egyik legszebb alkotása. 1836 augusz58 U. o. 1821. f. 97. p. 4. 59 U. o. 1825. f. 76. p. 3. 80 U. o. Kanc. o. 17.446/1828. sz. — Helytt. o. Polit. Cott. 1829. f. 13. p. 2.