Levéltári Közlemények, 10. (1932)
Levéltári Közlemények, 10. (1932) 3–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Kumorovitz Bernát Lajos: A leleszi konvent országos levéltárának története / 223–255. o.
A LELESZI KONVENT ORSZÁGOS LEVÉLTÁRÁNAK TÖRTÉNETE 235 Ez a bizottság, mely a hétszemélyes tábla és a királyi tábla tagjaiból állott, gróf Csáky János elnöklete alatt 1786 március 24-én készült el tervezetével. 47 A tervezet első része a hitelügyek szabályozása érdekében felállítandó Landtafelekről szól, a második rész pedig a hiteleshelyek levéltárainak ügyét tárgyalja. Az elaborátum igen részletesen foglalkozik a hiteleshelyek keletkezésével és fejlődésével, hangsúlyozza jelentőségüket s megállapítja, hogy azokról éppen nagy jelentőségük miatt csak törvényhozási úton volna célszerű intézkedni, amint eddig is törvényekkel szabályozták azok működését. Rendeletileg azért sem volna helyénvaló az intézkedés, mert ezáltal a bírákat hozná zavarba: utpote qui parte ex ima leges observandi, parte ex alia homagiali altissima iussa explendi urgerentur — s ez tekintélyüket csorbítaná. A hiteleshelyek tovább fenntartandók azért is, mert a rendes bírák és protonotariusaik e működése már megszűnt. Ha ez a hiteleshelyekkel is megtörténik, az ország lakói egy pillanat alatt meg volnának fosztva a fassiotevés lehetőségétől, ez pedig gazdasági szempontból sem volna kívánatos. A pereskedő felek számára nagyobb biztonság és nagyobb kényelem biztosítandó (securitas et commoditas). Ez azonban nem érhető el újabb szervek létesítésével, mert azok nem élveznék azt a közbizalmat, amelyet az ország a hiteles helyekkel szemben tanúsít. De nem volna ez lehetséges az adományozásokkal kapcsolatos statutiók jogi rendszere miatt sem, melyeket törvény ír elő s enélkül egy év után az adományozott birtokot más is igényelhetné. Ha már kevesebb archívum kell, oldják meg a dolgot úgy, hogy ahol több a hiteleshely és azok nem nagy jelentőségűek, vonják össze azokat egy központi fekvésű helyen. Bár ez a megoldás a commoditas elvével ellenkeznék, mert a levéltárák koncentrálása nagyobb gondot és költséget okozna a lakosságnak, akiknek a régen közel fekvő hiteleshely helyett a távolabbi központba kellene menniök. De a securitas is azt kívánja, hogy a régi helyeken maradjanak, mert tagjaik így nagyresztmindenkit ismernek s így kevesebb csalás fordulhat elő. Az 1723. évi XL. art. is azért szűkítette az esztergomi és egri káptalanoknak az egész országra kiterjedő hatáskörét, mert ennek következtében gyakori csalások fordultak elő s a messze vidékről jött csalókat nem lehetett elfogni. Az említett commoditas elérésére azt javasolja a bizottság, hogy esetleg redukálják a hiteles helyek számát és készíttessenek 47 TJ. o., Kanc, 1786. évi 3582. sz.