Levéltári Közlemények, 10. (1932)
Levéltári Közlemények, 10. (1932) 3–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Kumorovitz Bernát Lajos: A leleszi konvent országos levéltárának története / 223–255. o.
230 DR. KUMOROVITZ BERNÁT LAJOS kormányzata is felismeri a levéltárak jelentőségét, már csak a török kiűzésével kapcsolatos birtokjogi igazolások miatt is. Az országgyűlések mind sűrűbben kezdenek foglalkozni a levéltárak kérdésével, hiszen azok anyagához az országlakóknak „felmérhetetlen érdeke fűződött". Az 1723. évi 45. tvc. már egy Archívum Generale Regni felállítását tervezi s ezen art. 2. §-a szerint „Cuncta coram iudicibus ordinariis emananda acta in vera et genuina copia de anno in annum ad Archívum hoc generale Regni transmittantur". Ez a levéltár a magánfelek okleveleit is hivatva lett volna elfogadni és utódaik számára megőrizni. 30 Ugyanezen törvénycikknek az a rendelkezése, hogy az ország közügyeit érdeklő oklevelek, továbbá országgyűlési, politikai ós egyéb jogi vonatkozású iratok, bárkinek a kezén vannak, még akár a káptalanoknál és konventeknél vagy magán családoknál is, egy éven belül az orszá,gos levéltárba beszolgáltatandók, 31 — noha elsősorban centralisztikus célt szolgál, már a hiteles helyek iránti bizalom bizonyos mértékű csökkenését is jelenti. S ez időben gyakran találkozunk olyan intézkedésekkel, amelyek a hiteleshelyek levéltáraiban olykor előforduló rendetlenségek megszüntetését célozzák. A helytartótanács például 1730 május 19-én megrovásban részesíti a lúkai prépostot a jász óvári és leleszi konventben uralkodó állapotok miatt. E két konvent azért adatott Lúkának — írja többek között a helytartótanács —, hogy azokban hites nótáriust és legalább annyi konventualist tartson, amennyit a törvény előír, és hogy a hiteles helyek tartása kötelezettségeinek megfelelhessen, szükséges, hogy a nevezett házak számára magyarul tudó egyéneket vegyenek föl, akik képesek lesznek majd arra is, hogy a vidék lelki szükségletét is kielégíthessék. Lelkére köti az apátnak, hogy ezeket a föltételeket teljesítse s az állapotok javulásáról időről-időre kimerítő jelentést tegyen. 32 Az apát válaszát és jelentéseit nem ismerjük, de — úgy látszik — mégis a helytartótanács e rendeletének a hatására fognak hozzá Leleszen a regestrálás munkájához, mert a protocollumok 1400—1702-ig terjedő anyagának két elenchusa már 1739-ben s a statutoriális okleveleké pedig 1740-ben készen van, amiről a kancelláriának is küldenek részletes jelentést. 33 A helytartótanács rendeletéhez hasonló tartalmú az ' 80 Orsz. lt. Kanc, 1786. évi 3582. sz. 31 Dr. Szabó István. A magyar levéltárvédelem kérdése. Levéltári Közi. 1931. évf., 154. 1., 6. sz. jegyz. 32 Jászóvári t. lt., Act. publico-secreta, IV. Fase, 58. sz. 33 U. o. Leleszi Diárium, 33-34. 1.