Levéltári Közlemények, 10. (1932)
Levéltári Közlemények, 10. (1932) 1–2. - ÉRTEKEZÉSEK - Ila Bálint: A Thurzó család levéltára / 12–66. o.
22 DE. ILA BÁLINT alkalmazta okét Thurzó bizalmas expedícióinál és tárgyalásainál. Közülük ily szolgálatban legkorábban Posgav István tűnik fel. 42 Meghalt 1624 október 28-án. 43 Tatay György komornyik később a pásztói javak kurátora lett. Ura megbízásából viszi ennek leveleit Bécsbe, Prágába. 4 * Armbruszter Ferenc komornyik és consiliarius felügyel a nádor fia Imre nevelésére, vele megy Wittenbergbe, 45 majd később Imrét az 1619-es országgyűlésen Pozsonyban képviseli. 46 Armbruszter pozsonyi német családból származott, tanult a wittenbergi egyetemen. Egyike volt Thurzó leghívebb esküdt embereinek. 47 Ezek után, mellőzve azon tanácsosok felsorolását, akik tisztán birtokügyekben és birtokigazgatásban játszottak szerepet, mint pl. Beniczky Imre, Bácsmegyei András, stb., rátérhetünk a szorosabb értelemben vett nádori kancellária ismertetésére. Amint már fennebb kiemeltük, 48 a nádori tevékenységből folyó ügyeknek és a nádor magánügyeinek intézése nem történt különválasztva, a kancellária személyzete sem volt ilyen szempontból megkülönböztetve, mégis Thurzót a szigorúan nádori aktusoknál, ítéleteknél, végrendeletek végrehajtásánál, stb., az alnádor és a nádori főtitkár, vagy a nádori protonotarms képviselte. Ezek tehát névleg a nádori kancelláriához tartoztak ugyan, de éppenolyan szerződéses, familiáris viszonyban állottak a nádorral, mint a többi titkárai. Őket is a nádor fizette. Az alnádori tisztet (officii palatinalis vicesgerens) a Beniczei és Micsinei Beniczky-családból származó Beniczky Márton töltötte be. Feleségének, Farkas Magdolnának, férje halála (1622 június 9) 49 után Thurzó Szaniszlóhoz intézett gyes és Bogiszláv pomerán hercegek udvari rendtartását. Deutsche Hofordnungen, i. m. 108. és 157. 11. 42 Posgay szolgálatára v. ö. Thurzó György levelei nejéhez, 1. k. 172., 211., 336. stb. leveleket, Paar Pompeius levelét Thurzó Györgyhöz az Irreg. 15. fasc.-ban. Családja már 1547-ben szolgálta a Thurzó-familiát, (NBA. 466/1.) 43 Závodszky Diáriuma. Kézirat. 44 Fasc. 42. No. 32., Faec. 72. No. 8. 48 Kubinyi: i. m. 10. 1. 46 Az országgyűlésről írott jelentései kiadva Tört. Tár. 1880—81. Nagy Gyulától. 47 V. ö. erre a Fasc. 7. No. 67. jelzet alatt levő levelet, amelyben Krausz olyannak jelöli meg Armbrusztert, mint akit a legnagyobb titkokba is be lehet avatni. 48 L. a 8. jegyzetét. 49 Závodszky Diáriuma. Kézirat.