Levéltári Közlemények, 10. (1932)

Levéltári Közlemények, 10. (1932) 1–2. - ISMERTETÉSEK - Dőry Ferenc: XV. századi pápák oklevelei. I. k. V. Márton pápa (1417–1431). Kiadja Lukcsics Pál. (OLaszországi magyar oklevéltár, I.) Budapest, 1931. / 140–145. o.

ISMERTETÉSEK 143 a boldogult emlékű Fejérpataky professzor által összegyűjtött és a Magyar Tudományos Akadémia Tört. Bizottsága birtokában levő Zsigmond-korabeli oklevelek másolataihoz hozzáférhetne". Alig hihető, hogy ezeknek az egyébként indokolatlanul hét pecsét alatt őrzött másolatoknak felhasználása nélkül ne lehetne a kötet anyagából adódó történelmi kérdésekkel behatóbban is foglalkozni; de ez, nézetünk szerint, nem is volt Lukcsicsnak, mint editornak a kötelessége. A kötet anyagának főbb vonásokban való összefoglaló ismertetésénél és jellemzésénél többet az ilyen forráskiadványtól nem követelünk meg. Amit azonban Lukcsics nyújt ezen az öt lapon, melyekből kettőt a római kúriában megfordult vagy olaszországi kolostorokban tartózkodó magyarok felsorolása foglal el, nem elégít ki. Kissé gondosabb munkával a kötet anyagából sokkal gazdagabb képet lehetett volna e korról festeni. Az elsietett munka rovására kell írni az említett fejezetekben előforduló kisebb elsiklásokat is, pl. hogy Diakói Tamás ungi főesperes az egri Szent Péterről nevezett prépostság részére 1430-ban „2000 magyar aranykoronát" adott (2000 forint helyett) s hogy a káptalanok tagjai között többen voltak, kik „a szépmüvészetekben egyetemi fokozatot nyertek (szabad művészetek — artes liberales — helyett); vagy hogy a felszentelendőtől többek közt megkívántatott, hogy ,,ne legyen kezdő pap". Az idézett szövegben olvasható „neophytus" szó ugyanis, ha előfordul novitius és új pap értelemben is, itt kétségkívül nemrég megkereszteltet jelent. Az sem szabatos meghatározás, hogy a nagyobb papi rendeket az évnek csak abban az idejében lehetett feladni, „mikorra az egyháztól böjt rendeltetik". Itt bizonyára csak a kántorböjti napokat kell érteni. Mindezek azonban mellékesek; a kiadvány értéke azon fordul meg, hogy maguk a regeszták hogyan vannak közölve. Lukcsics a supplicatiókat és bullákat költségkímélés céljából nem teljes szövegben, sőt nem is kivonatban, hanem latinnyelvű regesztákban adja, a sűrűn előforduló szókat és kifejezéseket erősen megrövidítve. Ily módon sikerült 215 lapon 1453 regesztát közzétennie. A supplicatióknak és bulláknak teljes szövegükben való lenyomatása valóban felesleges lett volna, minthogy formulák alapján készültek s bennük többnyire csak a nevek változnak. Elég tehát egy-egy mintából megismerni a különféle formula-típusokat (Lukcsics ezekből a bevezető részben 13 darabot bemutat), maga a szöveg azután közölhető kivonatosan, a formulás részek kipontozásával, mint azt