Levéltári Közlemények, 9. (1931)

Levéltári Közlemények, 9. (1931) 3–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Herzog József: A magyar kamarai levéltár története III. : a levéltár kialakulása / 226–283. o.

256 DR. HERZOG JÓZSEF megsemmisítésre ajánlott sorozatok pontosan átnézessenek, vajjon tévedésből nem került-e beléjük értékes irat, sőt ezen­felül elrendelte azt is, hogy mindegyik sorozatból egy-egy csomó bemutattassék. E rendelet végrehajtása után a magyar kamara még ugyanez év május hava végén — egy-egy irat­csomót mellékelve — megismételte selejtezési javaslatát, amely azonban most már csak a felsőmagyarországi harmin­cadok 1567—1745. évi és a sóhivatalok 1570—1710. évi számadásainak 518, illetőleg 63 csomójára vonatkozott. Mivel erre az előterjesztésre válasz nem érkezett, a magyar ka­mara, noha a kassai igazgatóság a két számadás-sorozatot évfolyamonként gondosan átnézette s a bennük talált, négy, egészen jelentéktelen iratot felterjesztette, 1775 június 20-án elrendelte, hogy a só- és harmincad-számadások sorozatai a Kassán maradt többi irattal együtt biztos helyen továbbra is megőriztessenek, ami által ez a gazdaságtörténeti szem­pontból felette becses iratanyag a megsemmisítést egyelőre elkerülte. 63 A Kassán hagyott iratok tömege korántsem volt cse­kély. Ez alkalommal ugyanis még otthagyattak az addig az igazgatóság irodájában őrzött fogalmazványok egész soro­zata, 64 továbbá az irattárba tartozott jelentéseknek és be­adványoknak több mint másfélezer csomót kitevő sorozata, a városi, gazdasági, harmincad- és nyugdíjügyekben műkö­dött bizottságoknak XVIII, századi, néhány évről való jegyző­könyvei, a királyi jogügyek aligazgatójának és különböző kincstári ügyészeknek iratai, néhány kisebb iratgyűjtemény, a. Korponay által 1765-től 1770-ig kiválogatott és lajstro­mokba foglalva Pozsonyba küldött iratoknak hivatalos má­solatai, 65 valamint az a negyedfélszáz csomóra terjedő, selej­tesnek ítélt iratanyag, amelynek kiválogatott darabjaiból az 1774—1776-os évek folyamán az előbb említett, szintén Pozsonyba szállított gyűjteményeket alkották, végül a volt számvevőség irattárába tartozott jelentéseknek, az élelme­zési, katonai, gazdasági, városi, valamint a harmincad- és sószámadásoknak és tizedlajstromoknak nagyrészt már a XVI. században kezdődő sorozatai. 63 Orsz. Ltár; Cam. Hung., Canc. et Reg. 1775. Febr. 307., Mart. '618., Maj. 214., 614., Aug. 651. — Arch. -1775. Jun. 389. .— Prot, sess. in negotiis Cane, et Reg. 1775. sessio 23. e. n. — Ben. res. 1775. Apr. no 28. § 2. — Offic. Arch. R.-H. Cam., Decret, cam. 1775 jún. 9, «zept. 20. 64 U. o.; Cam. Hung., Canc. et Regestr. 1776. Oct, 505. 65 U. o.; Canc. et Eegestr. 1775. Jul. 262.

Next

/
Thumbnails
Contents