Levéltári Közlemények, 9. (1931)
Levéltári Közlemények, 9. (1931) 3–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Szabó István: A magyar levéltárvédelem kérdése / 151–225. o.
A MAGYAR LEVÉLTÁRVÉDELEM KÉRDÉSE 225 országban is három évtized telt el az első és az utolsó kerületi levéltár felállítása között. A fenntartási költségek aránylagos része pedig azokra az állami és önkormányzati hatóságokra volna áthárítható, melyek a berendezett levéltáraik beszolgáltatása által a levéltár fenntartásával járó jelenlegi dologi és személyi kiadásokat megtakarítanák. A közbejött súlyos gazdasági válság következtében a kifejtett célkitűzések nagy mértékben elvesztették időszerűségüket s nem léphetnek fel azzal a követelő erővel, mely azokat önmagukért megilleti. Ez a körülmény azonban nem lehet elég nyomós indok arra, hogy a kérdés elméleti tárgyalásáról lemondjunk. A kérdésnek szüksége van arra, hogy megbeszélésre kerüljön és az eszmék kicserélése útján érlelődjön. A megvitatás fogja elősegíteni, hogy a jövendő kultúrpolitikája a magyar levéltárvédelem átfogó gyakorlati programmját a kellő időben előkészítve találja. DR. SZABÓ ISTVÁN.