Levéltári Közlemények, 9. (1931)

Levéltári Közlemények, 9. (1931) 1–2. - ÉRTEKEZÉSEK - Walter Frigyes: A tűzvész az osztrák Belügyi és Igazságügyi Állami Levéltárban : beszámoló a tűzről és a helyreállítási munkálatokról / 1–12. o.

A TŰZVÉSZ AZ OSZTR. BEL. ÉS IGAZSÁGÜGYI ÁLL. LEVÉLTÁRBAN 9' és nevek számát illetőleg az összes eddigi segédkönyveket felül fogja múlni, — valószínűvé teszi, hogy a jövőben sok olyan eseményre és személyiségre vonatkozólag lehet majd adatot találni, melyek, illetőleg akik a régi regiszterekben nem szerepeltek. Az új index a rendőri levéltár 1793—1806. évi anyagáról már készen áll, s a rendőri levéltár feldolgozásának folytatása mellett most az udvari kancellária anyagát illetőleg is megkezdődik az indexszerkesztési munka. Ezek az új indexek egyrészt a megmentett akták tartalmának lehető* kimerítése révén mintegy ezek magasabb értékelését célozzák,, másrészt messzemenő részletességükkel arra is tekintettel vannak, hogy a megmentett darabok nagy kíméletre szorulnak. Az Oberste Polizeibehörde (1852—1859) és jogutódja, a Polizeiministerium (1859—1867) aktáinak indexe szintén készül már; befejezése körülbelül egy év múlva várható s kétségtelen, hogy a régi, ugyancsak elégtelen segédkönyveket felül fogja múlni. Ez az anyag egy véletlen következtében (az első gyújtogatás kísérletek elhárítása közben alaposan vizes lett) aránylag keveset vesztett; aránylag vékony fascikulusokra lévén osztva, melyek átlagban nem tartalmazhattak sokkal többet, mint a mai tokok, a veszteség legfeljebb 60%-ra becsülhető. A megmentett akták állapota is sokkal jobb itt, mint a többi állagoknál. Nagyon nagy pusztítást vitt véghez a tűz az osztrák minisztertanács elnökségének aktáiban (1867—1918), melyek a Volksgartenstrasse és Schmerlingplatz közti sarokhelyiségben álltak, — abban a helyiségben, mely a tömeg legvadabb rohamának volt kitéve s melynek ablakrácsai a legrövidebb ideig álltak ellen az utcaburkolat kőkockáinak. Ebből a helyiségből indult ki a levéltár szomorú „meghódítása". Ennek az anyagnak az elpusztulása azonban mégsem a legnagyobb veszteség a tudományra nézve, mert az itteni akták túlnyomó többsége csak az egyes resszortminisztériumok által betekintésre megküldött, ú. n, átfutó akta volt. Sőt a minisztertanács jegyzőkönyveinek, ezen anyag legértékesebb részének, történeti jelentőségét sem szabad túlbecsülni: Taaffe óta a minisztartanács már nem volt politikai csaták színtere, azóta a döntés többnyire már a minisztertanácsi megvitatás előtt megtörtént s a szavazás csak ezt a döntést hagyta jóvá. Persze mégis voltak ennek a gyűjteménynek is értékei, — mint pl. az utolsó császár lemondásának általa parafált fogalmazványa, — melyek a már folyamatban levő rendezési munkálatok során nem kerültek elő, s most már aligha fognak