Levéltári Közlemények, 8. (1930)

Levéltári Közlemények, 8. (1930) 3–4. - KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Föglein Antal: Pest vármegye levéltárának rendezése / 271–284. o.

276 KISEBB KÖZLEMÉNYEK val, hogy ideje sem maradt a régi iratokkal való foglalkozásra. A közvetlen és gyakorlati érintkezés a levéltár régi anyagával így megszűnvén, maguk a vármegyék is napi gondjaik, a gazdasági élet problémái között kevesebb gondot fordítottak a levéltárukra. Feledésbe ment az elődeik által annyit hangoztatott állítás, hogy a levéltáruk még „a legkésőbbmaradékra nézve is legnagyobb kincsük." Az iratok célszerű és gondos elhelyezése ós kezelése körül a nyolcvanas években már nagy bajok voltak. Az ekkor a m. kir. belügyminiszterhez beérkezett alispáni jelentések legtöbbje a helyiségek túlzsúfoltságáról beszélt. Az iratok sok helyütt már halmokban a padlón feküdtek. Nagyon sok vármegye beismerte azt is, hogy a levéltári helyiségük az épület legkedvezőtlenebb részén, rendesen a fölszinten, tehát nedves helyen van. A felsőbb helyről kiinduló érdeklődés mindenesetre anynyit eredményezett, hogy legalább a helyiségek tűzbiztonságára ügyeltek és mindenütt vasajtókról és az ablakokon vastáblákról gondoskodtak. De hogy a helyiségeken belül hogyan vannak az iratok elhelyezve és tudományos szempontból használható-e az iratanyag, erről az igazi érdekeltek, a tudomány és a kultúrpolitika művelői és irányítói, nem szerezhettek tudomást. Közben innen is, onnan is tudomásra jutott, hogy a régi iratok konzerválása körüli mulasztások, ahelyett, hogy megszűnnének, még inkább fokozódnak. A levéltárügy iránt érdeklődők előtt így mindinkább nyilvánvaló lett, hogy a vármegyei levéltárakban nyugvó becses történeti emlékek megfelelő kezelését feltétlenül biztosítani kell. 1913 október 20-án Csánki Dezső dr., mint az Országos Levéltár vezetője, de egyúttal mint a Magyar Történelmi Társulat ügyvezető alelnöke és a Tudományos Akadémia Történelmi Bizottságának elnöke is, aki állandóan figyelte a levéltári ügyek kialakulását, az immár pusztulásnak indult nemzeti közkincsek megmentése érdekében felemelte a szavát és a m. kir. belügyminiszternek bejelentvén az értesüléseit a vidéki törvényhatósági levéltáraknak sok helyütt elhanyagolt állapotáról és a kezelés terén mutatkozó mulasztásokról, azt az előterjesztést tette, hogy mielőtt a bajok orvoslásáról intézkedés történnék, egy erre hivatott szakember a törvényhatósági levéltárakat tüzetesen vizsgálja meg és erről tegyen részletes jelentést. Ezen előterjesztés alapján a belügyminisz-