Levéltári Közlemények, 8. (1930)

Levéltári Közlemények, 8. (1930) 3–4. - KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Föglein Antal: Pest vármegye levéltárának rendezése / 271–284. o.

274 KISEBB KÖZLEMÉNYEK A derék, szorgalmas ós lelkes levéltárnokok egész sora végezte ezt a nagy munkát országszerte. Egyesek egész életüket e csöndes, de annál nagyobb önfeláldozást kívánó munkának szentelték; szeretetből, hivatásból, hogy a vármegye legnagyobb kincsét, a levéltárat megfelelő rendbe hozzák. És jött 1849. Ez az év új határkövet jelent a vármegyei levéltárak életében. A magyar szabadságharc eldőltével eltűntek a kiváltságos rend képviselői a vármegyék éléről. Eltűnt a régi főispán, az alispán, a táblabíró, a régi, autonom szervezetben gyökerező évszázados tisztikar. Megváltozott az egész adminisztráció. Osztrák szervezetű hivatalnoksereg özöndötte el a vármegyék kiürült hivatalait. Osztrák vagy cseh hivatalnok került a vármegye évszázados múltjának emlékeit őrző levéltár, a vármegye addigi „kincses házának" az élére is. A levéltár megszűnt a legfőbb „kincs" lenni. Az új rendszer oktalan gyűlöletét még a holt betűkön is éreztette. A levéltárakra rászabadított „beamter"-ek megkezdték a rendszeres iratpusztítást, a levéltárcsonkítást. Először csak a szabadságharcra vonatkozó, a Kossuth névvel kapcsolatos iratokat tüntették el. De sor került utóbb a Rákóczi- és egyéb szabadságmozgalmakkal kapcsolatos iratokra is. Módot erre a felsőbb helyről elrendelt „rendezés" adott. Kevés vármegye levéltára úszta meg pusztulás nélkül az abszolútkor e^ lelkiismeretlen segédeinek tevókenykedését. Az osztrák elnyomatás nehéz évei után következő magyar rendszer rövid hónapjai és az ezt követő hat évi Provisorium az újra alkalmazott régi rendszerű tisztviselőkkel, az alispánnal, a jegyzőkkel, a szolgabírákkal és a magyar hivatalos nyelvvel, újabb szakaszt jelentenek a vármegyei levéltárak életében. A letűnt tíz év német iratai, mint zárt tömeg, a legtöbb vármegyénél külön nyertek elhelyezést. Sőt, az alkotmányos korszak bekövetkeztével sok vármegyénél, az elnyotmiatás szomorú emlékének hatása alatt, ezek az iratok annyira gyűlöltekké váltak, hogy látni sem akarták azokat és külön, távoleső helyiségekbe kerültek. Volt vármegye, amely ládákba rakatta és a padlásra vitette ezen iratokat és csak az iktató ós mutatókönyveket tartotta a levéltárban. De maga az alkotmányos korszak is újabb határkő a vármegyei levéltáraik életében. Megszűnt az ősiség. Az abszolútkorban életbeléptetett telekkönyvre hivatkozott a hivatal is, a magánfól is birtokjogi ügyekben. Megszűnt a nemesi rend kiváltsága is. Az 1848