Levéltári Közlemények, 8. (1930)

Levéltári Közlemények, 8. (1930) 3–4. - KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Miklós Ödön: A magyarországi ref. egyház levéltárügye / 265–271. o.

266 KISEBB KÖZLEMÉNYEK eltérő fejlődési lehetőségek között nem kicsinylendő tény, sőt benne a mai időkre is sok tanulság rejlik. Sajnos, azonban e fejtegetéseknek egyelőre inkább csak elméleti értéke van, mert hogy nagyobb gyakorlati jelentősége is lesz-e valamikor, az több, mint kétséges. A magyar ref. egyházak által végzett munka feltárásához oly szükséges XVI. és XVII. századbeli levéltári anyag ugyanis óriási többségében megsemmisült, vagy a legszerencsésebb esetben, nagyobb részének időlegesen nyomaveszett. Ami kevés ma ebből ismeretes, talán levéltári anyagnak nevezhetők, de arra távolról sem elegendők, hogy az ezekből alakult gyűjtemények a levéltár nevét viseljék. Annál sajnálatosabb pedig ez a dolog, mert kétségtelen adatok mutatják, hogy ilyen anyag valóban és a jelek szerint nem csekély számmal volt is. A különböző, lokális jellegű, egyházi szervezkedéseket rövid élettartamuk miatt mellőzve, nagyjában a következő nagyobb egyházi szervezetekre lehet ez időkből rámutatni. A királyi területeken alakult a dunáninneni és a felső dunamelléki szuperintendencia, melyből később az ú. n. dunántúli kerület kerekedett ki, továbbá a borsodi, zempléni, abauji és az ungi esperesség, amely a XVIII. században a ma ú. n. tiszáninneni kerületté formálódott. Erdélyben ós a kapcsolt részeken pedig az erdélyi és a tiszántúli kerület alakult meg, mint a ref. egyháznak egyik legrégibb keretekkel bíró szervezete. A török hódoltságban viszont eredetileg baranyai maggal szervezkedett a baranyai szuperintendencia, amely a XVII. században a ráckevei (vagy felsőbaranyai) és az alsóbaranyai kerületekre szakadt, majd a XVIII. század elején ismét egyesülvén a mai dunamelléki kerület kereteivel, nagyjában azonos volt. A tiszáninneni nagy terjedelmű és végeredményben a szuperintendenciákkal azonos tevékenységet is folytató esperességekkel együtt tehát Magyarország területén tíz nagy ref. egyházi szervezet működött. A kereteikben tartozó gyülekezetek számáról a rendelkezésre álló néha csekély, máskor zavaros adatok alapján; ugyancsak hozzávetőleges becslést adhatunk, azonban így is közel 3000 egyházközségre tehetjük a ref. protestantizmus fénykorában. Ezeknek az egyházi szervezeteknek élén állt a püspök (Tiszáninnen az esperes) vagy ahogy királyi területeken; nevezték, a szuperintendens. Évenkint egyszer-kétszer, sőt néha többször is köteles volt zsinatot tartani, amelyen az új lelkészeket felszentelték, a házassági bíráskodást végezték s