Levéltári Közlemények, 7. (1929)

Levéltári Közlemények, 7. (1929) 1–2. - VEGYES KÖZLEMÉNYEK - Jelentés az Országos Levéltár 1928. évi állapotáról és működéséről / 149–153. o.

152 VEGYES KÖZLEMÉNYEK láriai levéltár anyagát, hogy nemcsak a régi iratcsomók szétosztása és újra fascikulálása, hanem az egész kancellá­riai levéltár nagyobb részének átrakása is szükségessé vált.. Ugyancsak visszaosztattak a kancellária levéltárába azok az iratdarabok is, amelyek valamikor ismeretlen úton magánkézbe s onnét a Magyar Tudományos Akadémia könyv­tárába kerülvén, még 1902-ben szereztettek vissza s azóta külön kezeltettek. Megkezdtük továbbá a még néhai dr. Pauler Gyula fő~ levéltárnoksága alatt selejtezésre kiválasztott, de szeren­csére még meg nem semmisített eredeti kancelláriai fogal­mazványok visszahelyezését s a helyükbe a helytartótanácsi levéltárból — levéltári Szempontból meg nem engedhető mó­don — elhelyezett tisztázatok (Benigna mandata) kiemelé­sét. Egyelőre az 1800—1810. évek anyagával készültünk el. Tüzetesen rendeztettek és újra csomőztattak az 1848— 1849-iki időből a miniszterelnöki, illetőleg honvédelmi bizott­mány i és kormányzói iratok, az 1848. évi miniszteri ideig­lenes bizottmány, továbbá részben a belügy-, hadügy- és igaz­ságügyminsztérium, az abszolút korból pedig a 3. Armee­Commando, a Civil und Militär-Gouvernement, a Civil-Com­missär für Ungarn és az 1860. évi Statthalterei Präsidium iratai. Végül megkezdtük a térképgyűjtemény rendezését is* melyből azonban csak 593 térkép részletes felvétele készült eh E helyütt kell megemlítenünk azt is, hogy a múlt év november havában szállításra elkészítettük a volt ő felsége személye körüli minisztériumnak még Bécsben, a m. kir. követségnél őrzött, de sajnos, a forradalmi időkben össze­hányt és részben el is tüzelt rendes irattárát (az elnöki osz­tály iratai már 1918. óta az Orsz. Levéltárban; kezeltetnek),. mely célból az Orsz. Levéltár egyik altisztjét küldötte ki Bécsbe. A leszállítást a melegebb tavaszi időszak beálltával szándékozunk eszközölni. A rendezési munkák szempontjából előnyös volt az. Országos Levéltárra az 1928. év annyiban is, hogy a tiszt­viselők közül betegség folytán senki, tanulmányi kiküldetés folytán pedig csupán dr. Fekete Lajos orsz. allevéltárnok volt hosszabb ideig távol, s hogy dr. Pleidell Ambrus és dr. Varga Endre, orsz. levéltári tiszteknek orsz. allevéltár­nokokká történt kinevezésével kapcsolatban helyükbe már­cius, illetve július havában dr. Fekete Nagy Antal, nemzeti múzeumi szakdíjnok és dr. Szabó István, debreceni egyetemi

Next

/
Thumbnails
Contents