Levéltári Közlemények, 7. (1929)

Levéltári Közlemények, 7. (1929) 1–2. - ISMERTETÉSEK - Szabó István: Archivalische Zeitschrift, dritte Folge, 5. Bd. (1929) / 133–139. o.

138 ISMERTETÉSEK mindenekelőtt a cári titkos kancellária levéltára s a belügyminisztérium idevonatkozó anyaga is. Az iratokat itt különös megbecsüléssel és eljárással konzerválják. Másik központi történelmi levéltárat állítottak fel Leningradon (Szentpétervár). Ebben helyezték el egyebek között a volt államtanács, a duma, a hadsereg és a flotta levéltárait, továbbá a címermúzeumot. A levéltáraknak forradalmiakra és történelmiekre való felosztását a helyi levéltáraknál is keresztülvitték. A Zentrarchivnak ezidőszerint 11 önálló köztársaság, 12 önálló terület, 5 ország, 195 kerület, 130 rayon, 33 kormányzóság és 69 körzet levéltára van alárendelve. Miután a szovjet a magántulajdont nem ismeri el, az állami hatalomnak a nem állami levéltárak védelme tekintetében korlátlan beavatkozási hatásköre van. A Zentrarchivot megilleti a folyó regisztratúrák és a selejtezés főfelügyeleténlek joga is. A Lenin által 1918 június 1-én kiadott dekrétum értelmében a Zentrarchiv engedélye nélkül büntetőjogi felelősség terhe alatt egyetlen aktát sem lehet megsemmisíteni. A levéltári szolgálatban sok a nő alkalmaz ott, a leningrádi központi történelmi levéltárnak az igazgatója is nő, a moszkvai központi forradalmi levéltárban pedig csak egy férfi tisztviselő van. A tisztviselőket két osztályba sorozzák: magasabb tudományos képzettséggel bírók, akik az egyetemen négyéves levéltári kiképzésben részesültek s egyéb tisztviselők, akiket a Zentrarchiv által évenként rendezett háromhónapos kurzusokon képeztek ki. E kurzusokra munkások is jelentkeznek. Portugália levóltárügyéről „Vom Archivwesen Portugals" címen Carl Erdmann nyújt a tárgy iránt érdeklődőknek igen becses tájékoztatást. Részletesen; ismerteti az összes levéltári anyag centralizációja céljából a múlt században négy ízben megindított, de különféle nehézségek, főleg az egyházi testületek ellenállása miatt mindannyiszor befejezetlenül hagyiott akciók történetét s a lisszaboni központi állami levéltárba, a „Tőrre do Tombo"-ba beszállított anyagot. Az anyag használata a proveniencia megsemmisítése miatt rendkívül nehézkes. Nem sokat változtatott a helyzeten a kerületi levéltáraknak 1917-ben megindított, de eddig jobbadán csak papiroson maradt szervezése sem. A cikkíró ismerteti azon oklevélmásolatgyüjteményeket is, melyek a XVIII. század óta egyes tudományos vállalkozások kapcsán jöttek létre.