Levéltári Közlemények, 6. (1928)
Levéltári Közlemények, 6. (1928) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Heeringa, K.: A németalföldi levéltárak / 53–65. o.
A NÉMETALFÖLDI LEVÉLTÁRAK 65 kezik, hogy a középkor szempontjából legjelentősebb levéltárak Hágában, Utrechtben és Arnhemben vannak. Utrecht volt a püspök székhelye, akinek szellemi hatalma a későbbi -„hét tartomány" által alkotott köztársaságnak majdnem körülbelül az egész területére kiterjedt. Az Utrechtben őrzött nagyobb levéltáraknak jelentőségét növeli még az a körülmény is, hogy közel negyven éven át a cikk elején említett dr. Muller S. Fz. kezelése alatt voltak, akinek lelkesítő példája nem könnyen felbecsülhető hatással járt. Az a kérdés is felmerült, hogy az a lelkes munkakészség, amely a holland levéltárügyet a virágzás magas fokára emelte, nem lanyhul-e el a bürokratizmus következtében, amely a levéltári törvény természetes eredőjeként jelentkezhetik. Korábban levéltárosi pályára e szaktudomány iránti lelkesedésből mentek, a szükséges tudnivalókat gyakorlati úton sajátították el, természetszerűleg lassan és gyakran hiányosan. Most pedig a nem szakembereket mellőzni akarják és a levéltári tisztviselőket két csoportra osztják, melyek mindegyikének vizsgát kell tenni és levéltári gyakorlatot felmutatni, egy évet az elsőosztályú, félévet a második osztályú tisztviselőknek. Az első osztály jelöltjeinek jogi, államtudományi, a mai római-holland jog vagy bölcsészeti doktorjelölteknek kell lenni, amellett levéltári ügyvitel (archief-economie), paleográfia, diplomatika, chronológia, a liolland közép- ós újkori állami ós jogi intézmények ismerete és a középkori egyházi szervezet tárgyköréből vizsgát kell tenni, a második osztály jelöltjei a levéltári ügyvitel elemeiből, a régi írások ismeretéből, a holland történelem és állami intézmények fővonalaiban való tudásukról vizsgáltatnak meg. A vizsgák letételére, valamint a felsorolt szakcsoportokban való oktatás céljaira a Birodalmi Levéltárban egy levéltárosi iskola van szervezve. 1924 óta ugyan államháztartási szempontokból ez az iskola szünetel, de a vizsgákat «előre meg nem határozott időközökben felveszik. DR. HEERINGA K. Levéltári Közlemények. 5