Levéltári Közlemények, 6. (1928)
Levéltári Közlemények, 6. (1928) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Herzog József: A magyar kamarai levéltár története I. : előzmények és szervezés / 1–52. o.
24 DR. HERZOG JÓZSEF hatóságok ügymenetéből keletkezett levéltárak és levéltártöredékek, amelyek akár kifejezetten mint ilyenek, akár pedig valamely család levéltárával kerültek a kamara irattárába. Ilyenek egyes nádorok, például Nádasdy Tamás vagy Eszterházy Miklós adománykönyvei, a neo-acquistica vagy más bizottságok, valamint egyes országgyűlések iratai, továbbá Wesselényi Ferenc nádori irodájának irattára és végül az 1717-ben itt elhelyezett első nagyobb hatósági levéltár, t. i. az 1709-ben megszüntetett budai kamarai igazgatóság irattára, amelyet a magyar kamarának sikerült Pozsionyba szállíttatni, noha azt az udvari kamara Bécsbe akarta. vitetni. 65 A harmadik csoportba a semmiféle hatósági vagy hivatali irattárba nem tartozó, tehát levéltári szempontból nem hivatalos jellegű, tartalmuknál fogva azonban igen becses. okiratok és iratok sorolandók, amelyek igen különböző útonmódon és időben, részben mint családi levéltárak és levéltártöredékek, részben pedig mint egyes darabok kerültek a kamara irattárába. A kincstár érdekeit érintő egyes okleveleket a kamara a szervezetét megállapító királyi utasításoknak rendelkezései értelmében már a XVI. század óta gyűjtötte, de valószínűleg helytálló az a feltevés, hogy ezen az úton aránylag kevés oklevél került az irattárba. Mindenesetre hasonlíthatatlanul jelentősebbek azok a levéltárak és levéltártöredékek, amelyek a családok magszakadásával vagy egyes tagjainak hűtlenségbe esésével, avagy egyházi méltóságok elhalálozásával jutottak a kamara kezére. 66 A levéltár megszervezésekor a következő családokra vonatkozó oklevelek és iratok, illetőleg családok levéltárai vagy levéltár-töredékei voltak a kamarai irattárban: Abády, Alaghy, Babolcsy, Bajcsy, Bakács, Bakoss, Balassa, Bánffy, Batay, Báthory, Batthyány, Bebek, Becsey,. Bekény, Berényi, Beriszlavich, Biky, Bodó, Bodolyay, Bornemisza, Bor oki, Botos, Bresztóczy, Butkay, Buzády, Csáky, Csapy, Csókakőy, Csúzy, Czobor, Czikulin, Dancsy, Dersífy, Dersy, Deseő, Dobó, Dóczy, Domoszlay, Drágffy, Draskovich, ÍDvornicsics, Ebergényi, Egerváry, Erdődy, Eszterházy, 68 Orsz. Ltár, Cam. Hung., Exp. cam. 1716. Febr. Praes. 3., 1717. Jul. Zenneg 7., 1717. Aug. Decr. Vitális 1., 1718. Jan. Aul. 3. 68 Például a Szentgyörgyi és Bazini grófok, vagy a Nádasdy-család levéltárai, továbbá Jány Ferdinánd szemendriai püspök (Prot. sess. cons. 1729. pag. 284.), vagy Althan Mihály Frigyes bíboros, váci püspök (Exp. cam. 1735. Jan. Decr. ad reg. 1.) iratai.