Levéltári Közlemények, 6. (1928)
Levéltári Közlemények, 6. (1928) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Herzog József: A magyar kamarai levéltár története I. : előzmények és szervezés / 1–52. o.
22 DR. HERZOG JÓZSEF kívül a számvevőség még más, nem a saját ügymenetéből keletkezett, de ügykörét érintő gazdasági iratokat, nevezetesen számadásokat, birtokösszeírásokat és becsléseket is őrzött, ezeket rendezte s hozzájuk mutatókat is készített. Mint különálló gyűjteményt itt őrizték és 1731-ben mutatóval is ellátták azokat a tizenkét csomót kitevő birboköszszeírásokat, amelyek a megszüntetett budai kamarai igazgatóságnak 1717-ben a magyar kamarára beszállított levéltárából adattak át a számvevőségnek. 61 A második alárendelt hivatalnak, az irodának (cancellaria, expeditoratus), miként á számvevőségnek,- szintén saját ügymenetéből keletkezett, ugyancsak a tanács rendeleteiből és saját jelentéseinek fogalmazványaiból állott irattára volt, amely azonban csak jelentéktelen lehetett. Az irodának a fogalmazványok tisztázásán, mellékletek másolatainak esetletges elkészítésén, a kiadmány összeállításán és továbbításán, vagyis az irodai feladatokon kívül még más, valóságos irattári feladata is volt. Ez abban állott, hogy az irodának kellett a fogalmazványokat havonként összegyűjteni és egy csomóban őrizni, róluk évenként egy-egy kötetet kitevő, az egyes fogalmazványok rövid tartalmi kivonatát és keltét feltüntető lajstromokat vezetni s ez utóbbiakhoz mutatókat készíteni. 82 A harmadik, az iratőrzés szempontjából legnevezetesebb hivatal az irattár (regestratura, conservatorium, archívum), amelynek miként a most említett két hivatalnak, ugyancsak a saját ügymenetéből keletkezett kisebb, annyiban azonban fontosabb irattára volt, hogy ez adott felvilágosítást az irattárban őrzött számtalan igen fontos oklevél és irat kölcsönadásáról, visszaérkezéséről, végleges kiadásáról, szintúgy a másolatok kiadásáról is. 63 A most említett hivatalos iratokon, vagyis az irattár irattárán kívül az e helyen őrzött, igen terjedelmes okleveles és iratanyag levéltári jellege szerint három nagy csoportra oszlott. vevőségi levéltárból az említett két könyvsorozaton kívül csak igen csekély, szinte jelentéktelen töredékek vannak meg. 61 Orsz. Ltár, Offic. Archivi R.-H. Cam., Inventaria, fasc. 4. Prothocollum conscriptionum et aestimationum Budensium. 1731. 62 Az 1760-as évektől kezdődőleg az iroda már csak a tíz évnél fiatalabb fogalmazványokat őrizte, a régebbek az irattárban helyeztettek el (Prot. sess. cons. 1767. tom. I. pag. 45. — 1768. tom. II. pag. 526.). — Az iroda saját irattára nem maradt reánk. 83 A regestratura irattárából is csak töredékek vannak meg.