Levéltári Közlemények, 5. (1927)

Levéltári Közlemények, 5. (1927) 1–4. - ISMERTETÉSEK - Pleidell Ambrus: Mályusz Elemér: Sándor Lipót főherceg nádor iratai 1790–1795. (Magyarország újabbkori történetének forrásai) Budapest, 1926. / 283–286. o.

ISMERTETÉSEK 285 tősége hirtelen csökken, Lipót kémei, titkosrendőrei az új uralkodó fogadószobájának ajtaján hiába kopogtatnak. Tel­jes erővel megindulnak azonban az országgyűlés által kikül­dött deputációk reformmunkálatai, az ifjú nádor elnöklete alatt. A nemzet legkiválóbb szakemberei készítik az oly szükséges konzervatív reform terveit s a munkálatokat az egész ország lélekzetvisszafojtva lesi. Mindenki vár, mindenki reménykedik, tervezget, a deputációk munkáját memorandu­mokkal, feliratokkal támogatják, a II. József halála után fel­lángolt nemzeti lelkesedés még nem aludt ki egészen. A nádor a király legteljesebb bizalmát élvezi s a nemzet bízik nádo­rában. A fiatal, húszegynéhány éves nádor pedig dolgozik éjjel-nappal, hogy a király és a nemzet bizalmát egyaránt megérdemelje. Béke, bizalom, teljes harmónia uralkodik min­denütt, amelyet csak itt-ott zavar meg egy-egy hivatalt, elő­léptetést remélőnek titkos feljelentése, de azzal senki sem törődik. Mint derült égből a villámcsapás, úgy hatott ekkor a Martinovics-összeesküvés felfedezése. Izdenczy, Balassa és a többiek, akik rosszákaratból vagy önzésből soha meg nem szűntek «feketíteni mindent, ami magyar, újra felszínre kerül­tek. A fiatal nádor egy ideig nem tudja, mi történt, de azután, mintha lehullott volna szemeiről a hályog, ismét a tettek embere, csakhogy most már másképen lát mindent, mint azelőtt. Eszébe jutnak az évekkel ezelőtt hangoztatott vádak Zichy országbíró, Ürményi perszonális és többi munkatársai ellen. Martinovics vallomásából úgy látja, hogy az összeeskü­vés folytatása az 1790—91-i mozgalomnak. És úgy érzi, hogy akiknek érdekében eddig annyit küzdött, annyit dolgozott, kegyetlenül rászedték és most nevetnek rajta. Nem tudta, hogy csupán egy nagystílű gazember fantasztikus terveivel áll csak szemben, de nem is tudhatta. Bár tisztában volt az­zal, hogy Martinovics vallomásainak nem lehet teljesen hitelt adni, nem tudta, hogy mennyi lehet a valóság azokból, hiszen a leleplezéseket feljelentésekben nem egyszer olvasta. A ná­dor már azt hitte, hogy élete sincs biztonságban. Ma már tudjuk — főleg az előttünk fekvői munkából —, hogy a Martinovics-féle összeesküvés nem volt a nemzetbe gyökerezve. Akkor azonban rémeket láttak mindenütt s talán legsötétebben látott a fiatal nádor. A legnagyobb eréllyel, törvénytelen lépéstől sem riadva vissza, fogott hozzá a mozgalom elfojtásához s alig folyt le a vizs­gálat, már 1795. április 16-án terjedelmes memorandumot

Next

/
Thumbnails
Contents